Szijjártó Péter: nem hagyjuk, hogy bárki lerombolja évtizedes gazdasági erőfeszítéseink eredményeit

A tárcavezető úgy fogalmazott, természetesen nem hagyjuk, mert nem hagyhatjuk, hogy bárki lerombolja a magyar emberek évtizedes erőfeszítéseinek, az eddigi áldozatos munkánk eredményeit.

Hangsúlyozta, hogy a történelmi jelentőségű áprilisi választás rekorderedményére az elmúlt tizenkét év gazdaságpolitikai stratégiájának megerősítéseként is tekintenek.

Ennek köszönhetően létrejött hazánkban a munkaalapú társadalom, soha nem kellett a kormánynak megszorításokról döntenie, és Magyarország minden egyes válságból megerősödve került ki.

Majd emlékeztetett rá, hogy gyakorlatilag nincs olyan válság, amely az elmúlt tizenkét évben ne ütötte volna fel a fejét, legutóbb egészségügyi és gazdasági krízissel kellett szembesülni a koronavírus-járvány kitörése nyomán.

A magyar gazdaság azonban ennek ellenére is a valaha volt legjobb teljesítményét nyújtotta 2021-ben: megdőlt a gazdasági növekedés, a beruházások, az export és a foglalkoztatottság csúcsa is – mondta.

Az Európai Unió szégyenpadjáról szépen az Európai Unió gazdasági élvonalába kerültünk, és a kontinens egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságát tudhatjuk a magunkénak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az ukrajnai háború miatt a világ most is rendkívüli kihívásokkal néz szembe.


Hirdetés

Szijjártó Péter a Pata József Gépipari Kft. beruházásának átadásán vett részt, ahol elmondta, hogy a kapacitásnövelő fejlesztés keretében eszközbeszerzésekre és raktárbővítésre került sor. A családi tulajdonban lévő autóipari beszállító cég által végrehajtott projekt összértéke 303 millió forint volt, amelyhez az állam 137 millió forint támogatást nyújtott, így segítve 115 munkahely megőrzését.

Beszédében ennek kapcsán aláhúzta, hogy

az autóipar továbbra is a magyar gazdaság gerincoszlopa, amely több mint 150 ezer embernek ad munkát.

Tájékoztatása szerint az ágazat termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint volt, és a szektor teljesítmény az idei év első két hónapjában is 6 százalékkal bővült. 

Végezetül pedig rámutatott, hogy Bács-Kiskun megyében 2010-ben 11 százalékos volt a munkanélküliség, ezzel szemben ma 4,5 százalékos.

(MTI)
A kép forrása
: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb