Nem kellett sokat várni az első, transzgender gyerekeket reklámozó sorozatra

Június elsején debütál egy új reality, amelyben öt transznemű gyereket és családjukat mutatják be. A kifejezetten fiataloknak szóló sorozat az előzetese alapján amolyan színes-szagos, sírós nevetős műsor lesz, amellyel könnyen tud azonosulni a fiatal nézőközönség.

Amint arról a Vasarnap.hu is beszámolt, komoly háborút indított az egyik legnézettebb rajzfilmgyártó cég a normalitás és ezzel együtt a gyermekeink ellen. A Disney már évek óta igyekszik érzékenyíteni a legkisebbeket a különböző LMBTQ-életmódokra és -identitásokra. Nem fantazmagória tehát az a veszély, amely fiataljainkra leselkedik, s amelyet a kormány a gyermekvédelmi törvény segítségével próbál mederben tartani: a rajzfilmóriás nemrég bejelentette azt is, hogy a jövőben a filmjei szereplőinek 50 százaléka LMBTQ+ vagy más kisebbség tagja lesz.

Most egy másik tartalomgyártó is beszállt az érzékenyítésbe, hiszen egy hónap múlva már debütál is a Discovery+ fiatalokat célzó műsora, a Generation Drag (Drag generáció). A címben szereplő kifejezés utalás azokra a drag queennek nevezett transznemű személyekre, akik erős sminkben, feltűnő ruhákban lépnek fel éjszakai műsorokban, jellemzően születési nemükkel ellentétes neműnek maszkírozva, s akik napjainkban már óvodásoknak is tartanak felolvasásokat a szebb napokat látott nyugaton. Az ő „generációjuk”-ról/hoz(?) szól a műsor – gyerekeknek.

A hivatalos ajánló szerint a hatrészes sorozat öt tinédzsert és családját követi nyomon, miközben nyilvános előadásra készülnek Dragutante-ban, egy olyan show-műsor keretében, amely kifejezetten LMBTQ+ fiatalok önkifejezési platformjaként lett megtervezve. A műsor „bensőséges” bepillantást enged ezeknek a családoknak az életébe, akik „bátran támogatják gyermekeiket a valódi identitásuk felé vezető úton”. A sorozat június elsejétől válik elérhetővé. 

Jól látható tehát, hogy az a gépezet, amely lehetőséget lát fiataljaink nemi szerepválságát kihasználva eltéríteni őket a normalitás útjáról, valóban nem húzta be a kéziféket.

Éppen ezért mi sem tétlenkedhetünk, ha családunkkal ki szeretnénk maradni a filmes cégek befolyása alól, és érdemes együtt felemelni a hangunkat annak érdekében, hogy megértsék: nem minden szülő ért egyet ezzel az üzletpolitikával.

A CitizenGO éppen ezért nemrég petíciót indított, amelyben arra hívja fel a Disney vezérigazgatójának figyelmét, hogy sokan elutasítják a vállalat érzékenyítési törekvéseit, és egyúttal bojkottra szólított fel a cég termékeivel szemben. Érdemes elolvasnunk és aláírnunk a levelet, hogy számottevő közösségként is kiálljunk a normalitás mellett.

A címlapkép forrása: képkocka a Generation Drag című film előzeteséből

Iratkozzon fel hírlevelünkre