Litkei: Paks II nélkül energetikai krízis alakulhat ki
– A háború átrendezi az európai országok energiapolitikáját. Mi történne, hogyha Paks II nem épülne fel?
– Egyelőre nincs szó arról, hogy az erőműépítés a szankciók áldozata lenne. A Paks II projektet gyakorta félre szokták értelmezni. A nagyszabású beruházás ugyanis egy kapacitásfenntartási projekt, azaz annak célja nem a kapacitásbővítés. Ma Paks I négy reaktorral 2000 megawattot termel. Paks II két reaktorral 2400 megawattot termel majd, de a tervek szerint a két erőmű csak minimális ideig működne együtt, ugyanis az új erőmű váltaná fel a régit.
A jelenleg üzemelő paksi erőművet a következő évtizedben le kell kapcsolni.
– Miért?
– Mert már egyszer hosszabbították az üzemidejét, és 2032 és 2037 között aktuálissá válik az erőmű leállítása.
Az MVM megrendelt egy tanulmányt, hogy elviekben van-e lehetőség újabb tíz évre kitolni az operációs időt.
Ha a meglévő blokkok leállításáig nem áll üzembe Paks II, akkor igen jelentős energetikai kihívás elé néz az ország. Ráadásul teljesen búcsút mondhatnánk annak a karbonsemlegességnek, amelyet Magyarország célul tűzött ki a következő évtizedekre.
– Mindez nem lenne túl jó.
– Sajnos ez a realitás. Alaperőmű hiányában tovább növekedne a hazai importarány, ami így is igen jelentős. Az energiaválság, illetve a háború rávilágított arra, hogy minél magasabb az importkitettsége egy országnak, annál sérülékenyebb a gazdasága és annál nagyobb veszélyben van a lakossága is.
A növekvő árak és az akadozó ellátás komoly társadalmi feszültségekhez vezetne.
Könnyű belátni, hogy Magyarország számára fontos az erőmű építése. 
Jelenleg a hazai villamosenergia-termelés felét adja Paks. A tervek szerint Paks II is meglehetősen alacsony költségen tudna áramot termelni, ehhez képest az import energia ára mindig a világpiaci körülményektől függ.
– Akkor az új atomerőmű nemcsak gazdasági, hanem egyben nemzetbiztonsági kérdés is.
– Pontosan! Paks II megépítése elengedhetetlen. Egy-két szélsőséges megnyilvánulástól eltekintve – amelyek jórészt politikai természetűek – szakmai körökben konszenzus övezi a projekt szükségességét.
– A háborús szankciók miatt mégsincs veszélyben a megvalósulása?
– Láthatjuk, hogy nagyon gyorsan történnek az események. Vannak olyan hangok, amik arról szólnak, hogy a szankciókat ki kell terjeszteni az energetikai szektorra: először az olajszektorra, aztán a gázszállításra és a nukleáris fűtőelemek importjára. Ezek azonban nem szakmai alapokon álló kalkulációkkal alátámasztott érvek, hanem jórészt politikai hevülettől fűtött vélemények. Olyan országok szólítanak fel újabb szankciókra, akik kismértékben vagy semennyire sem függenek Oroszországtól.
Azok hangosak, akik kevésbé vannak kitéve az orosz olaj- és gázimportnak.
Az elmúlt hetek európai vitái megmutatták, hogy ezekben a kérdésekben elmarad a sokszor hangoztatott európai szolidaritás. 
Gondoljunk csak bele abba, hogy a balti államok száz százalékban függenek az orosz gáztól. Nálunk 85 százalék az orosz gázimport aránya, de más országokban, például Németországban is nagyon jelentős. Az európai gáz importjának 43 százalékát adják az oroszok.
Ezek az országok külön-külön is és az európai gazdaság összességében is összeomlanának az orosz gáz nélkül.
– Mégis mi lenne, ha nem épülne meg az új erőmű valamilyen tényező miatt?
– Őszintének kell lennünk: nincsenek forgatókönyvek arra vonatkozóan, hogy hogyan tudnánk fenntartani a gazdaság teljesítőképességét és a lakosság ellátását, hogyha például a Paks II projekt építése meghiúsulna. Nincsenek alternatív jövőképek e tekintetben. Az atomerőmű megépítésének megakasztása esetén egyetlen megoldás jöhet szóba, a földgázüzemű erőművek és a Mátrai Erőmű továbbüzemeltetése, és a kitűzött klímacélok elfelejtése.
Tóth Gábor
A címlapkép forrása: Klímapolitikai Intézet
