A dicsőítés húsvéti szimfóniája zengjen bennünk!
Mindez füstbe ment terv maradna, ha megrekedt volna a Nagyszombat csendjében. Harmadnap hajnala azonban a remény és az élet diadalának hírnöke. Krisztus feltámadt, alleluja!
Jézus él! Ezt ismétli Mária Magdolna az apostoloknak, hiszen látta az Urat. Ott állt a kereszt alatt korábban a Golgotán, és a Mester mellett akar lenni holtában is. Ezért van ott a sír mellett. Mindenét Jézushoz kötötte elvághatatlanul, kiköthetetlenül.
A dicsőítés szimfóniája csendül fel az életünkben, amint észrevesszük, hogy az Úr jelenlétében élünk.
A benső szemünkkel meglátjuk őt. Az emmausziakhoz hasonlóan történik mindez: amikor eltűnik a szemünk elől, akkor látjuk meg igazán a váratlan Vándort, aki mellénk szegődik az úton, mert nem mond le rólunk.
A hit által álljunk be a harmadnapi dicsőítők sorába! Fussunk, és mondjuk el a környezetünkben: Krisztus él! Nem lehet elhallgattatni bennünket: Isten jelen van az életünkben, és ez meghatározza minden cselekedetünket és gondolkodásunkat.
Semmit nem érnek a jótetteink, a különböző projektjeink vagy zenei produkcióink, ha azokat nem Krisztus szeretete sürgeti és hajtja. Amint elfogadtuk a keresztet, odakötöttük magunkat Jézushoz. Egyszerre lépünk vele abba az irányba, amelyet ő mutat. Az élő Jézussal járhatunk, aki soha nem hagy el bennünket, és velünk van a világ végezetéig.
Különleges és Jézus akarata miatt tökéletes kötelék alakul ki közöttünk és a feltámadott között. Az utolsó vacsora ma is megjelenített tápláléka Jézussal, a tökéletes dicsőítővel egyesít bennünket. Ebben a communióban Jézus miatt az Atya gyermekei leszünk, és mint istengyermekek nincs már vágyunk, mint az ő akaratának teljesítése.
Eltántoríthatatlan dicsőítőkké változunk át a Jézus keresztjének vállalásával, mert az élő, a feltámadt Jézus jelenik meg az életünkben, aki nekünk is azt mondja: Békesség nektek, én vagyok, ne féljetek! Áldott, személyes húsvétot!
Gável András
