Erdő Péter: Találkozzunk az online térben is!

„A járvány megtanított minket arra, hogy több figyelmet kell fordítani erre a fajta kommunikációra”

– hangsúlyozta üzenetében Erdő Péter.

Az új csatorna elérhető lesz Youtubon, Facebookon, Instragamon és sok más úton is. Erdő Péter ismertette, hogy olyan kész adásokat és programokat is feltöltenek, amelyeket utólag is vissza lehet nézni. Emellett napi hírekkel is frissül majd az oldal. A bíboros hozzátette, hogy ezáltal nemcsak az egyházmegye életét, hanem hitünk lényeges üzeneteit is közel tudják hozni az emberekhez. 


Hirdetés

A csatornán egyébként közvetíteni fognak liturgiákat is. Ezáltal nem csak azokhoz tud szólni, akik valamilyen akadály miatt nem tudnak részt venni a szentmisén, vagy a templomi szertartásokon.

A Magyar Kurír azt írja, hogy a Kardinális magazinjaiban megismerhetjük a főegyházmegye érdekes történeteit, vagy akár egyes események hátterét. Portréiban az ismert személyeken kívül a közeljövőben az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet növendékei is bemutatkoznak.

A cikkben kitérnek arra is, hogy a csatorna segítségével ellátogathatunk a Mária-útra, felkereshetünk zarándokhelyeket. Ezen felül gasztrotippeket is kaphatnak a követők, akár a böjti időszakra is.

„Jöjjön el mindenki, vegyen részt a legszentebb ünneplésben, kapcsolódjon be ezeken a csatornákon keresztül is Egyházunk életébe”

– biztat ajánlásában Erdő Péter bíboros.

(Forrás: Magyar Kurír)

A címlapképen  Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek látható a Kossuth rádió stúdiójában, a Hit, tudomány, társadalom című műsor felvételén 2021. április 13-án. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb