Újra lesz Nárciszünnep Kaposváron

A koronavírus-járvány miatt két év kihagyással megrendezett, több ezer embert vonzó egynapos esemény látogatói amellett, hogy megcsodálhatják a helyszínen nyíló nárciszokat, meghallgathatják a Barackmag együttes koncertjét, valamint kipróbálhatják a vesszőfonást, a nemezelést, a selyemfestést és az agyagozást – derül ki a szervező Rippl-Rónai Múzeumnak az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójából.

Kiemelték, hogy a vendégek 19. századi ruhákba öltözött hölgyekkel és urakkal készíthetnek közös fotókat, láthatnak divat- és veteránautó-bemutatót, előadást hallhatnak a pálinkafőzésről, és tárlatvezetéseken ismerhetik meg a múzeum képzőművészeti gyűjteményét, azon belül Rippl-Rónai József festőművész munkásságát.

A gyermekek szórakoztatásáról Lennék kisgyermek című interaktív műsorával a KultúrTalálka zenekar, játékos programokkal pedig az Attrakció programszolgáltató gondoskodik – írták.

A múzeum kaposvári, Fő utcai főépülete és az emlékház között kisvonat közlekedik, amelyet térítésmentesen vehetnek igénybe a fesztiválra érkezők.

Rippl-Rónai Józsefnek haláláig volt otthona a szombati Nárciszünnepnek helyet adó Róma-hegyi villa és annak ezekben a napokban nárciszokkal díszített parkja. A művész a pajtaépületből átalakított műteremben alkotott, galambokat, méheket, szarvasmarhákat tartott, és volt egy szamara is, amelynek a kaposvári sétálóutcán is emléket állítottak.

A nárciszokat szerető festőművész körül nagy élet zajlott, a ma már emlékházként működő épületben a magyar irodalom olyan hírességeit látta vendégül, mint Ady Endre vagy Móricz Zsigmond.

Az 1868-ban épült emlékház és a park tíz évvel ezelőtt megújult, rekonstrukciójára pályázati forrásból 240 millió forintot költött a Somogy megyei és a kaposvári önkormányzat.

(MTI)

A címlapkép forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb