Elhunyt Pákozdi István pápai káplán

Hosszú, türelemmel viselt betegség után április 5-én a Budapest-Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János-plébánián érte a halál Pákozdi István pápai káplánt, érseki tanácsost, plébánost – tájékoztatott az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala.

Mint a Magyar Kurírban megjelent nekrológban írják: „Paptestvérünk Budapesten született 1955. július 31-én, és a szentelésben is Budapesten részesült 1978. június 10-én.”

Pákozdi István első kápláni beosztását – amely a balassagyarmati Don Bosco-plébániára szólt – római tanulmányok követték 1979 és 1982 között. Hazatérve az esztergomi szeminárium prefektusa és teológiai tanár lett, amely tisztséget tíz éven át töltötte be. Ezalatt az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár könyvtárosa is volt 1982-től 1984-ig.

1992-től egészen 2020-ig budapesti egyetemi lelkész, majd a Budapest-Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János-plébánia plébánosa lett, egészen idén április 5-én bekövetkezett haláláig.

Emellett 1996-tól az Érseki Bíróság bírája, 2004-től a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára és tanszékvezetője is volt.

Főpásztora 1986-ban érseki tanácsosi címmel ismerte el szolgálatát, 1994-ben pedig pápai kápláni kinevezést kapott.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala temetésének időpontjáról később küld értesítést.

Április 5-én, 18 órakor szentmisét mutatnak be Pákozdi István plébánosért a Budapest-Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János-templomban (1124 Budapest, Apor Vilmos tér 9.).

Forrás: Magyar Kurír

Címlapkép eredeti forrása: Merényi Zita/Magyar Kurír


Ebben a cikkben kegyeleti okok miatt reklámok nem jelennek meg.
Iratkozzon fel hírlevelünkre