Florida is a gyermekvédelem mellett áll

Életkornak megfelelő témák

A jogszabály megtiltja az állami iskolák tanárainak, hogy „a szexuális irányultsággal és a nemi identitástudattal kapcsolatos tananyagot” oktassanak az alsó tagozatos diákoknak. Emellett a pedagógusok egyik évfolyamon sem oktathatnak olyan témákat, amelyek nem a tanulók „életkorának vagy fejlődésének megfelelőek”. A július elsején életbe lépő törvény ezenkívül megtiltja az iskoláknak, hogy a gyermekkel kapcsolatos információkat tartsanak vissza a szülőktől.

DeSantis az aláírási ceremónián azt mondta: már látott „tananyagokat a szexualitásról és a woke gender ideológiájáról”. Olyan könyvtárakat is továbbá, amelyek „egyértelműen helytelen, pornográf anyagokat tartalmaznak nagyon fiatal gyerekek számára”. A kormányzó a „Gyermekek védelme” és „Szülők támogatása” feliratú pódium mögött állva hangsúlyozta: legalább hat floridai iskolai körzetben olyan irányelvek érvényesülnek, amelyek kizárják, hogy a szülők dönthessenek gyermekeik „jólétéről”.

Nemzetközi sajtóorgánumok, LMBTQ-szervezetek, egyes hollywoodi színészek, valamint a Fehér Ház is „gyűlöletkeltőnek és diszkriminatívnak” tartják a törvényt. A baloldal a jogszabályt a „ne mondd, hogy meleg” (Don’t say gay) jelzővel illeti, miközben a törvény szövegében egyáltalán nem szerepel a „meleg” szó és nem is tiltja, hogy a tanárok kimondják azt.

„A szülőknek, nem pedig a tanároknak kell beszélgetniük a gyerekekkel”

A vasárnap esti Oscar-díj átadó gálán több színésznő is azzal próbált tiltakozni a floridai gyermekvédelmi törvény ellen, hogy egymás után többször kimondta a „meleg” szót. Ron DeSantis hétfőn úgy reagált az akcióra: „ha olyan emberek szállnak szembe velünk a szülői jogok miatt, akik korábban a degenerált Harvey Weinsteint példaképnek és hősnek tekintették, akkor ezt kitüntetésnek veszem”.


Hirdetés

Harvey Weinsteint, Hollywood egykori egyik legbefolyásosabb filmmogulját 23 évnyi börtönbüntetésre ítélték 2020-ban. Azután, hogy számos alkalmazottja és sok színésznő vádolta meg szexuális visszaéléssel, zaklatással, egy színésznő pedig szexuális erőszakkal is. DeSantis és a republikánusok „indokoltnak” nevezték a jogszabályt. Hangsúlyozták, hogy a szexuális irányultság és a nemi identitás témájáról a szülőknek, nem pedig a tanároknak kell beszélgetniük a gyerekekkel.

„Gondoskodni fogunk arról, hogy a szülők azért küldhessék iskolába a gyermekeiket, hogy tanuljanak, nem pedig azért, hogy beléjük sulykoljanak valamit”

– fogalmazott hétfőn a floridai kormányzó.

(MTI)

Címlapkép: Cristobal Herrera/MTI/EPA

'Fel a tetejéhez' gomb