Szépség = terror?

Linda Evangelista egykori szupermodell szerencsétlen története nemrég bejárta a világsajtót. A nő egy szépészeti beavatkozás következtében eltorzult teste miatt perel, de a napokban hallhattunk olyan huszonévesről is, aki plasztikai műtétet követően vesztette életét. Mióta lett a szépség annyira fontos, hogy azért az egészségünket, vagy akár az életünket is kockára tesszük?

A sajtót nemrég bejárta egy elgondolkodtató történet: Linda Evangelista egykori szupermodell, aki a 90-es években Claudia Schifferrel, Cindy Crawforddal és Naomi Campbell-lel koptatta a kifutókat, most önértékelési problémákkal küzd, méghozzá egy elrontott szépészeti beavatkozás miatt. Az általa igénybe vett fagyasztásos eljárás eredetileg arra hivatott, hogy elűzze a nem kívánt pluszkilókat, ám valami hiba csúszott a gépezetbe, és ehelyett egy ritka mellékhatás, a paradox zsírhiperplázia lépett fel, ami éppen az ellenkező hatást váltotta ki a nő testében. Evangelista most perel, ám ő még szerencsésnek mondható. Szintén a napokban olvashattunk ugyanis egy huszonéves fiatalról, aki mellnagyobbító műtétje után vesztette életét orvosi műhiba miatt.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Linda Evangelista (@lindaevangelista) által megosztott bejegyzés

Vajon mikor kezdődött a női szépség terrorja, amely arra indítja a szebbik nem képviselőit, hogy örökös harcban állva önmagukkal, akár életveszélyes – de semmiképp sem veszélytelen – beavatkozásoknak vessék alá magukat a vélt vagy valós eredmény érdekében? Ha a padung törzs hosszú nyakú nőire gondolunk, vagy fellapozzuk a Hófehérkét, ahol a gonosz mostoha éppen szépsége miatt akar megszabadulni a címszereplő gyereklánytól, akkor arra kell gondolnunk, hogy a probléma valószínűleg egyidős az emberiséggel.

Ám ha kicsit továbbugrunk időben és térben, és elkezdünk piszkálódni mondjuk Hollywood háza táján, akkor azért kicsit árnyaltabbá válik a kép. Nemrég éppen arról kellett elgondolkodnom, mit is mesélek lassan kiskamasz lányaimnak a vágyak netovábbjaként bemutatott Marilyn Monroe-ról, akinek rövid élete – vitathatatlan szépsége ellenére – minden volt, csak nem boldog. Nem ő volt az első olyan híresség, akinek szépségét vaskos dollárokra váltotta a filmipar, de kétségtelenül ikonikus alakja lett annak a meghatározhatatlan valaminek, amit azóta is hajszol – egyre nagyobb hévvel – az emberiség.

Erotika, tökéletesség, hírnév, siker, divat és még ki tudja milyen fűszerek keverednek ebbe az álomporba, amely elhomályosítva elménket arra sarkall, hogy ne önmagunk legjobb kiadásaivá akarjunk válni, hanem valaki egészen mássá.

Egy olyan ideállá, amely évről évre változik, s mégis mindig etalonként szerepel a bulvár címlapján. Hol a vékony derék, hol a dús kebel és hosszú haj, hol a kisfiús forma őzike szemekkel, máskor pedig éppen a szeplő vagy a meghökkentő külső a nyerő. Ám mindegyikben van valami közös, mégpedig az, hogy nem mi vagyunk. 

Most, amikor a szépség, mint valami univerzális valuta egyre nagyobb teret hódít a világban, amikor a médiának és a közösségi oldalaknak hála egyre többen gabalyodnak bele szirénként hívogató hangjába, talán mindennél nagyobb a felelőssége azoknak az embereknek, akik mindezt alakítják. Mert a tökéletesség bizony nagyon nem egyenlő a boldogsággal, és ez sajnos nincs ott minden tinimagazin címlapfotóján képaláírásként. Mint ahogyan az sem, hogy a testünket elsősorban nem dögössé kell faragni, hanem szeretni és gondozni kell: mozgással és egészséges étkezéssel, de semmiképpen sem sebészollóval!

Ma, amikor Amerikában már eutanáziát is lehet kérni anorexiára hivatkozva, ezerszer jobban kell(ene) figyelnünk fiatajainkra, akik ennek a sikernek és csillogásnak az árnyékában élnek és nőnek fel.

Pattanásosan, gátlásosan, telefonjaikkal a kezükben várják a boldogságot, amit a hollywoodi csillogás helyett a való élet jelenthetne: most például egy mezítlábas séta a napsütésben, tavaszi virágillat és hozzá egy biztató mosoly valakitől, aki fontos nekünk.

Nagyon nagy dolog, hogy Evangelista kiáll és elmondja, hogy ezeknek a kezeléseknek igenis van mellékhatása. Nagyon szomorú, hogy ő úgy véli, neki ez a történet tette tönkre  az életét, és taszította mély depresszióba. De nagyon fontos lenne, hogy történetéből a fiatalok ne csak azt hallják ki, hogy ilyen külsővel már végképp boldogtalanná kell válni. Hiszen a szupermodell most is gyönyörű nő, akinek a teste akkor sem nézhetne már ki úgy, mint húszéves korában, ha soha nem feküdt volna kés alá. 

Nagyon nagy dolog lenne, ha a tükörben sem ő, sem mi nem a tökéletes ideált keresnénk, hanem azt az embert, aki képes a boldogságra, és arra, hogy boldoggá tegyen másokat! Talán ezt is meghallanák a fiatalok…

Iratkozzon fel hírlevelünkre!