Scholz: A NATO-nak nem célja a vezetés leváltása Oroszországban

Kijelentette, hogy a demokráciának, a szabadságnak és a jogállamiságnak „mindenhol van jövője”, de az egyes országokban a népnek magának kell megküzdenie a szabadságért. 

A Nyugatnak szerinte az a feladata, hogy garanciákat nyújtson arra: nem sértik meg az egyes országok függetlenségét és területi egységét.
Scholz hozzátette, hogy meggyőződése szerint az oroszországi rendszerváltás Joe Biden amerikai elnöknek sem célkitűzése. Biden előző nap Varsóban Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva kijelentette, hogy „az az ember nem maradhat hatalmon”, de később a Fehér Ház egyik tisztségviselője pontosította nyilatkozatát, amellyel szerinte „az elnök azt akarta kifejezni, hogy nem szabad, hogy Putyin hatalmat gyakoroljon szomszédai és a régió felett”, és „nem beszélt Putyin hatalmon maradásáról Oroszországban, vagy rezsimváltásról”.

Scholz az interjúban azt is megerősítette, hogy Németországban izraeli légvédelmi rendszer beszerzését mérlegelik. Vasárnapi lapértesülés szerint Berlin a Nyíl-3 nevű rakétarendszert vásárolhatja meg, amelyet az Israeli Aerospace Industries és az amerikai Boeing fejlesztett a több ezer kilométeres távolságra fekvő célpontokra nagy pontossággal lecsapó rakéták elleni védekezésre.

A kancellár az orosz energiától való függetlenségre is kitért. Kiemelte, hogy ennek növelése az energiaköltségek megemelkedésével is jár, és fontos, hogy minél gyorsabb haladást érjenek el az áttérésben a megújuló energiaforrásokra. Egyúttal visszautasította azt a bírálatot, hogy importjával Németország közvetve bekapcsolódik az Ukrajna elleni orosz háború finanszírozásába. A nemzetközi szankciók miatt Moszkva semmit nem tud kezdeni a számláira befutó pénzzel – hangoztatta.


Hirdetés

Olaf Scholz megerősítette, hogy Németország mindent megtesz Ukrajna támogatására. Ismét figyelmeztette ugyanakkor Oroszországot, hogy vegyi vagy biológiai fegyverek bevetésének rendkívül súlyos következményei lennének.

(MTI)

Címlapkép: MTI/AP/Lisa Leutner

'Fel a tetejéhez' gomb