Varga Judit: Magyarország alaptörvényének középpontjában a családok állnak

A miniszter kiemelte: „hiszünk abban, hogy szuverenitásunk megőrzésének biztosítéka családjaink teljes támogatása. Ezért Magyarország alaptörvénye is kimondja a házasság védelmét és azt, hogy a gyermekek nevelése a szülők kizárólagos felelőssége. Ezért is jelentjük ki, hogy megvédjük a házasság intézményét, mint férfi és nő önkéntes elhatározással létrehozott szövetségét, és a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját, és azt is, hogy az anya nő, az apa férfi legyen”.

Hozzáfűzte: „mi hiszünk az egyéniségben, de az egyéniség nem lehet önző, mert a társadalmak felelősségteljes individualizmust követelnek meg. A felelősségteljes individualizmust követő polgárok képesek lesznek erős kötelékeket, családokat kialakítani, amely az alapja az erős közösségeknek, nemzeteknek. Erős Európa pedig csak erős nemzetekre épülhet”.

„Ezért rendkívül fontos megérteni, hogy aki megtámadja vagy relativizálja a családi értékeket az egész Európai Uniót támadja” – hangsúlyozta.

Varga Judit elmondta: az elmúlt évtizedekben az Európai Uniót az egyre mélyülő integráció, az egyre erőteljesebb bürokratizálás és az ideológiai keresztes hadjáratok foglalkoztatták. A jogállamiság, amely eredetileg a politikai akarat korlátozására volt hivatott, ideológiai zsaroló eszközzé vált. Az EU, amely egykor nagyszerű gazdasági együttműködés és a békére törekvés céljaival indult, átalakult birodalomhoz hasonló entitássá, ahol a tagállamok és intézmények közötti feladatok és hatáskörök elmosódtak és szándékosan eltorzultak – tette hozzá.


Hirdetés

Véleménye szerint az Európai Unió sikertörténete megszakadt, ami naggyá tette ezt a kontinenst és kultúráit, az többféleképpen is megkérdőjeleződik. Itt az ideje – tette hozzá – hogy erőt, elszántságot és bátorságot mutassunk, felemelkedjünk és megvédjük azt, amiben hiszünk, és amit át akarunk adni a következő generációknak. Mint mondta, az európai életforma forog kockán: a zsidó-keresztény örökség, a közös történelem és kultúra, a sokszínűség és európai és a keresztény szabadság tiszteletben tartása.

„Az európai szabadság ellenáll az ideológiai hegemónia nyomásának, és nem csak a polgári és politikai szabadságot, a szólásszabadságot, a gyülekezési és egyesülési szabadságot, a gondolat szabadságát foglalja magában, hanem többek között azt a jogot is, hogy eldönthessük, kivel akarunk együtt élni, és hogyan akarjunk gyermekeinket nevelni” – hangoztatta.

Véleménye szerint, „a liberális és baloldali fősodor eltorzította a szabadságról alkotott fogalmat, hogy azt a polgári szabadságjogok tompa, színtelen és szagtalan elméletével helyettesítse.” A szólásszabadság helyett, az általuk meghatározott politikai korrektséget akarják, és az eszmék valódi pluralizmusa helyett a vélemény hegemóniáját.”

Mint fogalmazott, a baloldali és liberális fősodor arctalan és homogén, identitás és nemzeti karakter nélküli tömeget akar, szerintük a nemzeti büszkeség szégyen, a hazafiság szélsőség, a kereszténység régimódi, a család pedig elavult fogalom az együttélésre.

„A liberális hálózat és a média szándékosan felerősíti ezeket a tendenciákat: nincsenek nemi szerepek, nemi identitás, hit, felelősség – csak individualizmus, személyes jogok és személyes érzések, amelyek meghatározzák mások jogait” – emelte ki.

Hangsúlyozta: a magyar emberek 2010-ben úgy döntöttek, hogy rendkívüli kétharmados többséggel feljogosítják a kormányt, hogy véget vessen a posztkommunista korszaknak. Az állampolgárok felhatalmazást adtak arra, hogy Magyarország alaptörvénye alapján új, keresztény-konzervatív alapokra építsék az államot.

„Számunkra, konzervatívok számára egy ilyen törvény soha nem csupán jogok és kötelezettségek intézményi és eljárási szabályok katalógusa, hanem meggyőződésünk és történelmi alkotmányunk megnyilvánulása” – emelte ki. Hozzátette azt is, hogy az alaptörvényből eredő kötelezettségvállalásból kiindulóan a migráció nem fogadható el mint megoldás a demográfiai kihívásokra, a többi között azért sem, mert veszélyezteti a nemzeti önazonosságot és társadalmi feszültséget okoz.

(MTI)

A címlapképen Varga Judit, a Miniszterelnökség államtitkára, miután átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (hátul) az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. Forrás: MTI Fotó: Kovács Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb