Keresztút a Gellért-hegyen

keresztút

A Szentimrevárosi Egyesület március 26-án szombaton nagyböjti keresztutat tart a Gellért-hegy oldalában ciszterci, lazarista, valamint pálos szerzetesek részvételével. A keresztút 16 órakor kezdődik a Sziklatemplomnál és a hegy tetején, a Citadellánál ér véget.

A Gellért-hegyen évek óta tartanak keresztutat a nagyböjti időszakban. A civil kezdeményezés egy korábbi szokást hivatott visszaállítani. A hegyen jó 300 évvel ezelőtt jezsuita szerzetesek háromalakos Golgota-szoborcsoportot állítottak, száz évre rá pedig – tabáni lakosok kezdeményezésére – létrehoztak egy kálváriát is, a mai Sánc utca és Szirtes út vonalán.

Az 1900-as évek első felében azonban apránként elkezdték elbontani a stációkat, végül egy sem maradt belőlük. A Szentimrevárosi Egyesület 2018-ban kezdeményezte az egykori kálvária újbóli felújítását a mai keresztút útvonalán, ami egyelőre még nem valósult meg.

Nagyböjtben péntekenként, az este hat órai szentmise után a Szent Imre-templomban is tartanak keresztutat, a Gellért-hegyi kálváriának azonban külön jelentősége van.

„A szabadtéri, domboldalakon kiépített kálváriák hagyománya régre nyúlik vissza. Népszerűek voltak a szentföldi zarándoklatok, melyeknek a csúcspontja az volt, hogy a jeruzsálemi út utolsó szakaszán végigmentek azon az útvonalon, amelyet Jézus is végigjárt a keresztet hordozva: Pilátus házától a Golgotáig. De nem mindenkinek adatott meg, hogy eljusson a Szentföldre, ezért a falvak vagy városok szélén, domboldalakban állították fel a keresztutakat. Ezáltal az embereknek lehetőségük volt a saját településük határában átélni ugyanazt, amit a szerencsésebbek a Szentföldön éltek meg” – mesélte a Szent Imre-templom plébánosa, Szkaliczki Csaba Örs atya, aki maga is minden évben részt vesz a Gellért-hegyi keresztútimádságon.

Címlapkép: Keresztút a Gellért-hegyen. Forrás: Szentimre.hu (Szent Imre Plébánia)

Iratkozzon fel hírlevelünkre