Ferenc pápa szentségtörőnek nevezte a konfliktust

Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott szavaiban hosszan beszélt az ukrajnai háborúról, mindenekelőtt fájdalmát fejezve ki az „erőszakos agresszió” folytatódása miatt.

A katolikus egyházfő „értelem nélküli öldöklésről, naponta ismétlődő rombolásról és atrocitásról” beszélt, amire „nincsen semmilyen igazolás”.
A pápa a nemzetközi közösség összes szereplőjének cselekvését kérte a „visszataszító” háború leállítása érdekében. Megjegyezte, „rakéták és bombák hullanak civilekre: idősekre, gyerekekre, várandós nőkre”. Megemlékezett a menekülésre kényszerülő több millió ukránról, valamint azokról, akiknek „lehetőségük sincsen a menekülésre (..) és a bombák alatt maradnak meghalni segítség és védelem nélkül még az óvóhelyeken is”.

Ferenc pápa embertelen és szentségtörő kegyetlenségről beszélt, amely az emberi élet szentségét sérti meg. Elmondta, hogy szombaton a Vatikánhoz közeli Gyermek Jézus római gyermekkórházba látogatott, ahol a háborúban megsebesült gyerekekkel találkozott.

A pápa azt mondta, egyedül az nyújt számára vigaszt, hogy a bombák alatt szenvedő lakosság mellett maradtak pásztoraik, katolikus papok és szerzetesnők, akikkel telefonon tartja a kapcsolatot.


Hirdetés

„Legyünk közel a mártír (ukrán) néphez konkrét elkötelezettséggel” – kérte Ferenc pápa, aki szerint el kell kerülni a veszélyt, hogy „hozzászokjunk a háborúhoz és az erőszakhoz”, amiként nem szabad „belefáradni” a befogadásba sem.

Kiemelten a gyerekek és nők védelmét szorgalmazta, elkerülendő hogy társadalmainkban „keselyűk” karmaiba kerüljenek.

A pápa emlékeztetett, hogy március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján Oroszországot és Ukrajnát felajánlja Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. A vatikáni Szent Péter bazilikában tartott pápai szertartással egy időben Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás Fatimában ugyanezt a felajánlást végzi el a pápa küldötteként.

Ferenc pápa vasárnapi beszédét a vatikáni biztonsági szolgálat adatai szerint harmincezren hallgatták a Szent Péter téren és környékén, ami a legmagasabb számnak számít a koronavírus-járvány 2020 februári kezdete óta.

(MTI)

Címlapkép: MTI/EPA-ANSA/Claudio Peri

'Fel a tetejéhez' gomb