Szijjártó: Magyarország és Szerbia történelmi barátságot kötött egymással

Az ukrajnai háború rámutatott a békés egymás mellett élés fontosságára Közép-Európában, ezért is lényeges, hogy Magyarország és Szerbia az ellenséges viszonyát stratégiai partnerséggé, sőt barátsággá tudta alakítani – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Belgrádban.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ezen történelmi barátság fő haszonélvezői a szerb és a magyar emberek a határ mindkét oldalán. Illetve hozzátette, hogy Magyarország és Szerbia erőforrásként tekint egymás nemzeti közösségeire. A két gazdaság pedig erősíti, segíti egymást, az együttműködés rekordokat dönt. Szijjártó Péter rendkívül fontosnak nevezte a jelenlegi helyzetben, hogy a felek hozzájárulnak egymás energiabiztonságának garantálásához. Rámutatott, hogy hazánk a földgáz jelentős részét déli irányból kapja.

„Az elmúlt időszakban felröppent álhírek és hazugságok ellenére a déli földgázszállítási útvonal menetrendszerűen, zavartalanul, szerződés szerint működik”

– fogalmazott.

A miniszter végül kiemelte: mindkét ország sorsdöntő választás előtt áll, amelyet ráadásul egy időben, április 3-án rendeznek. Így a vajdasági magyarok aznap két szavazáson is voksolhatnak, mivel a magyar kormány lehetővé tette, hogy „a nemzet minden tagja lakóhelyétől függetlenül részt vehessen a közös jövőnkről szóló közös döntésekben” – mondta. Az elmúlt napokban kipostáztak mintegy 80 ezer szavazási levélcsomagot a vajdasági magyarok számára, akik emellett mostantól a szabadkai főkonzulátuson is leadhatják a voksukat mindennap reggel 6 és este 10 óra között, a szavazás napján pedig este 7 óráig – tájékoztatott, arra buzdítva az érintetteket, hogy éljenek is a lehetőséggel.

Sok év munkája

Éveket fektettünk a Szerbia és Magyarország közötti barátság felépítésébe. Ezt már Orbán Viktor miniszterelnök mondta szerb újságíróknak a Belgrádból Újvidékre tartó vonaton.

„Az önök elnöke és én hosszú éveket fektettünk a Szerbia és Magyarország közötti barátság felépítésébe. Ez egy teljesen új megközelítés, ami nehézségekkel jár, de azt hiszem, meggyőztük a magyarok és a szerbek többségét, hogy a jövő útja az együttműködés a két ország között”

– jelentette ki a kormányfő.

„Szerencsés ember vagyok, mivel ebben parterem van, Szerbia elnöke, aki a sok beszéd helyett cselekszik. Összesen tizenhat évet töltöttem a hivatalomban, tudom, hogy sok ember csak beszél és beszél a barátságról és az együttműködésről, de semmit sem tesz. Most azonban itt egy elnök, aki nagyon pontos, nagyon eltökélt és cselekszik. Hálásak vagyunk neki” – mondta Orbán Viktor Aleksandar Vucicról. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy elszigeteltek maradunk országaink észak-déli kapcsolatának megteremtése nélkül.

„Személyes hitem, hogy ha az országok együttműködnek egymással, jobbak az esélyeink, hogy a jövőt megnyerjük” –í

jelentette ki Orbán Viktor.

Megőrizni a békét

Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – mondta Orbán Viktor szombaton a szerbiai Újvidéken. A Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád-Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán, az újvidéki vasútállomáson a kormányfő beszédében kiemelte: „itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik”. Ez a háború a legrosszabbkor jött és „most komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van még” – mondta Orbán Viktor. A világ most bizonytalanná vált, a szerbeknek és magyaroknak sok mindent újra kell gondolniuk – mondta. Hozzátéve: „abban reménykedem, hogy ebben az újragondolásban Vucic elnök úrnak és nekem lesz szerepem” a következő választás után.

„Békét akarunk, és az összes nagy tervünket a nehéz körülmények ellenére az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani”

– jelentette ki Orbán Viktor.

Szerb-magyar barátság

Az ünnepségen – amelyre a miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel együtt vonattal érkezett Belgrádból – Orbán Viktor elmondta: soha nem volt olyan közeli és szoros a barátság a magyarok és a szerbek között, mint most. Kiemelte: az elmúlt 70 évben országokat kötöttek össze kelet-nyugati irányban „és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak-déli irányból”. Így állt elő „az a méltatlan helyzet”, hogy Belgrádból eljutni Budapestre sok-sok órát vett igénybe, ami „nem normális dolog a 21. században” – vélekedett.

Közölte: elhatározták, hogy összekötik a két országot, a két fővárost, „és ezzel könnyebbé tesszük a szerbek és a magyarok életét is.” Megjegyezte: „az igaz, hogy mi kicsit el vagyunk maradva önökhöz képest”, de „szeretném megígérni önöknek, hogy 2025-re Belgrádtól Budapestig ez a vasútvonal járható lesz”. Hangsúlyozta: „a magyarok és a szerbek két nehéz sorsú történelmi nép”, de a szerb elnökkel folytatott együttműködés eredményeképpen „ma ez a két nép közel áll egymáshoz”. Kijelentette: „ez a mai nap arra bizonyíték, hogy mi ketten fantasztikus dolgokat fogunk még csinálni”.

„Isten éltesse a szerb-magyar barátságot, sok sikert és nagy győzelmet kívánok önöknek!”

– zárta szavait Orbán Viktor.

(Forrás: MTI)

Címlapképen: Siniša Mali Szerbia pénzügyminisztere és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2022.03.19-én Belgrádban. Szijjártó Péter/Facebook

Iratkozzon fel hírlevelünkre