Orbán: megerősítik a csengersimai határátkelőhelyet

A jövő héten egy nagyobb menekülthullámot várunk, ezért ezt a határátkelőhelyet is meg kell erősítenünk – mondta Orbán Viktor szerdán éjszaka, amikor Facebook-oldalán posztolt a csengersimai határátkelőpontról. A kormányfő három napra a magyar-ukrán határra költözött, ahol személyesen követi az eseményeket, a rendőrök, a katonák, a katasztrófavédelem munkáját és szervezi a védekezést.

Ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást adott át Orbán Viktor miniszterelnök Csengersimán egy Ukrajnából menekült családnak, a kormányfő közösségi oldalára feltett videó tanúsága szerint. A kisfilmből kiderül, hogy a kétgyermekes család Olaszországba készül tovább utazni.

A miniszterelnök közölte, hogy többen fognak dolgozni a csengersimai határátkelőhelyen, ahova most is több ezer ukrán menekült érkezik naponta autókkal Románián keresztül. Orbán Viktor tapasztalatairól beszámolva azt mondta, hogy Csengersimán gördülékenyen megy minden, hat sávon folyamatos az áthaladás.

„A rendőrök erőiket megfeszítve dolgoznak”

– fogalmazott.

Hozzátette, hogy a vöröskeresztesek a gyermekeseknek nyújtanak a helyszínen segítséget. Hangsúlyozta, hogy a mai rendezettség alapján úgy látja: ha megerősítik ezt az átkelőpontot „a jövő héten is képesek leszünk ugyanilyen hatékonyan dolgozni”.

(Forrás: MTI)

Címlapképen: Orbán Viktor miniszterelnök határszemlét tart a csengersimai magyar-román határállomáson 2022. március 16-án. A kormányfő mögött Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Kovács József nemzeti információs államtitkár, mellette balra Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője. Fischer Zoltán/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Iratkozzon fel hírlevelünkre!