Potápi: A cselekvő nemzethez hozzátartozik a választáson való részvétel

A nemzetpolitikai államtitkár a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön beszélt erről a szombat délután tartott sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy adják le a levélszavazatukat, és gondosan töltsék ki az azonosító lapot, hogy a szavazat érvényes legyen.

„Olyan rettenetes nagy nehézség nincsen abban, hogy kire szavazzanak, hiszen a jelenlegi baloldal egyértelműen megtagadta a nemzetnek azt a részét, amelyik nem a mai országhatárokon belül lakik. Ráadásul cinikusan tette, mert Székelyudvarhelyen gyártatta le a szóróanyagokat, a plakátokat. Retorikájában a 2004. december 5-i állapotban van”

– jelentette ki a politikus utalván a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott egykori népszavazásra.

Újságírói kérdésre Potápi Árpád János elmondta: a négy évvel ezelőtti választáson a határon túliak levélszavazatai a 199 képviselői mandátumból egyet eredményeztek, és a levélszavazatok fele érkezett Erdélyből. Úgy vélte, hogy még ha nem is döntő ez a szám, akkor is szimbolikus jelentősége van annak, hogy az erdélyi magyarok szavazataival alakul ki az Országgyűlés összetétele.

A politikus úgy vélte: ha az elmúlt 12 év nemzetpolitikája csak abból állna, hogy kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot adtak a határon túli magyaroknak, az is történelmi eredmény lenne. Ezzel azonban csak lehetőséget teremtettek. Magyarország gazdasági, morális, mentalitásbeli megújulása, megerősödése kellett ahhoz, hogy „a nemzetpolitikát alulról támasztani tudja”. Úgy vélte: annak is kisugárzása van, az is „húzza a nemzetrészeket”, hogy Magyarország fejlődik és szépül. Azt is hozzátette: Magyarország abban érdekelt, hogy a szomszédjai is fejlődjenek, és egész Közép-Európa jelentősége megnőjön az Európai Unióban.

Potápi Árpád János szerint az elmúlt években már nem jelentett hátrányt határon túli magyarnak lenni.

A magyar közösségek ugyanis a saját országaik és az EU pénzforrásai mellett a magyarországi forrásokra is pályázhattak. Így sikerült elindítani a gazdaságfejlesztési programot, így tudtak egyházi támogatásokat adni, és így válhatott a nemzetpolitika részévé a sport is.

„Beszélhetünk mi bármiről, építhetünk bármit, ha a magyar válogatott egy EB-n jól szerepel, az legalább akkora töltetet ad az embereknek, mint más lépések” – fogalmazott.

Az ukrajnai háborúról szólva kijelentette: a magyar kormány elítéli az orosz agressziót, és eleget tesz a szövetségesi kötelezettségének, de fegyvereket nem enged át az ország területén, és mindent megtesz azért, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból. Fontosnak tartotta, hogy a határon túli magyar közösségek is a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül juttatják el támogatásaikat a háború sújtotta rászorulóknak.

(Forrás: MTI)

A címlapképen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára beszédet mond a magyar állam támogatásával felépült Teleki Oktatási Központ tanuszodájának átadási ünnepségén 2022. március 11-én. Forrás: MTI/Kiss Gábor

'Fel a tetejéhez' gomb