Lukácsi Katalint nem zavarja a pápaellenes kampány

Lukácsi Katalin szakrális környezetben adnáé be nekünk, hogy a homoszexualitás Istentől megálmodott szerelem. Téved.

Már öt éve annak, de még tisztán emlékszem, amikor a belváros egyik kávézójában órákat beszélgettünk Lukácsi Katalinnal a blogolás fortélyairól, néhány napra rá pedig a többiektől tudtam meg, hogy elhagyta a KDNP-t és ifjúsági szervezetét.

Lukácsi Katalin, Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt egyházügyi témafelelőse, a Mindenki Magyaroszága mozgalom elnökségi tagja. Hírét leginkább annak köszönheti, hogy 2017-ben kilépett a KDNP-ből és annak ifjúsági szervezetéből, azóta is ezzel ékeskedik, erre pedig nincs jobb bizonyíték annál, hogy a Mozgalom honlapján megjelent tizennégy és fél soros bemutatkozójából kilenc és fél sor csak a KDNP-s múltjáról szól. Nincs új a nap alatt.

2017-ben született az a Facebook-bejegyzés, amire az ellenzéki párt- és médiahad egyből harapott, a posztban Kati három okot sorolt fel, miért lép ki a pártból. Elsőként említette a „kormánypártok retorikáját Ferenc pápával szemben”, vagyis a Fidesz-KDNP migránspolitikáját szembe helyezte Ferenc pápa menekültválság kezelésével. Ennek részleteibe nem is szeretnék most belemenni, számomra a legnagyobb kérdést az veti fel, ha annak idején annyira fontos volt számára Ferenc pápa és a párt összhangja, most ez miért nem játszik elsődleges szerepet az életében?

Mint kiderült, a magát mélyen katolikusnak valló Márki-Zay Péter eleve csak otthonában keresztény, állami ügyekben pedig liberális, fasiszta, kommunista, szivárvány-mozgalmista – szóval igazából minden is egy kicsit és semmi sem igazán. Két hete adott interjút Lukácsi Katalin a 444-nek, amelyben elmondta:

„Márki-Zay, azzal együtt, hogy katolikus és konzervatív, és ezt sokszor elmondja, egy modern politikus, aki elfogadná a melegházasságot a világi törvényhozásban.”

Ferenc pápa egyértelművé tette, hogy a házasság szentsége egy férfin és egy nőn kívül más formában nem jöhet létre. Szóval kedves Kati, hol van a felmondó nyilatkozat vagy a Facebook-bejegyzés, ami a Mindenki Magyarországa Mozgalom elhagyásáról szól, mert Márki-Zay Péter ellene mond a pápának.

Lukácsi Katalin akkora gyűlölettel érez az Orbán-kormánnyal szemben, hogy ahelyett, hogy csomagolna, inkább kivonul a pride-ra is vagy a templomba leszbikus címlapfotóval. Vele ellentétben nem vagyok teológus, de azt még én is tudom, hogy a homoszexuális házasságra sem a Biblia, sem a pápa nem adta áldását – szó szerint.

A bűn az attól még bűn marad, hogy nem szeretnénk, hogy az legyen. Bese Gergő atya mondta el egy régebbi interjújában, hogy Istent játszunk, amikor mi magunk szelektálunk a vétségek között.

Minket, általa hátrahagyott jobboldaliakat szokott kormánypropagandától elvakult, döntéseket meg nem kérdőjelező birkáknak nevezni, de ki, ha nem ő van megvezetve azáltal, hogy az ellenzék folyamatosan „kilépett KDNP-sként” használja fel. Még azt is elhitetik vele, hogy ez a Mozgalom keresztényi, olyan támogatókkal, mint szemkilövető Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója, romákat fenyegető Jakab Péter Jobbika, Brüsszelben hazáját feljelentgető Donáth Anna Momentuma, vagy szintén a pártot képviselő botmixeres Cseh Katalin.

Csupa pápa és kereszténység ellen cselekvő és beszélő ember, Lukácsi Katalin mégis teljes erőbedobással kampányol nekik. Ahogyan korábban fogalmazott, neki azzal kell elszámolnia, hogy benne volt a KDNP-ben, nekünk meg azzal, hogy őt beengedtük.

Nincsenek már baráti beszélgetések, maradt a közösségi média és a sajtó. A KDNP nem lett szegényebb, az ellenzéknek pedig váljék egészségére.

A címlapkép forrása: Facebook/Lukácsi Katalin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!