Eltűnt épületek nyomában (33.)
Pest-Buda belvárosa az 1848-49-es forradalom utáni évtizedekben nyerte el máig meghatározó szerkezetét. A Lánchíd budai hídfőjénél elhelyezkedő Lánchíd tér (ma Clark Ádám tér) két nagy forgalmú út, a budai Fő utca és az Alagút-Lánchíd útvonal kereszteződésében terült el, és itt volt a végállomása az omnibusznak, valamint a zugligeti és az óbudai lóvasútnak is. A budavári Sikló bejárata előtti területen (ahol ma a O. kilométerkő található) állt Mátyás király reneszánsz istállója, amelynek helyére az 1864-re épült fel a Budai Népszínház épülete, Gerster Károly és Frey Lajos tervei alapján. Az angol gótikus jegyeket viselő épület homlokzata büszkén viselte a „Hazafiság a nemzetiségnek” feliratot, amely – az akkori kontextusban – a magyar nemzetiségnek szólt. 
Elsősorban operetteket és olyan népszínműveket játszottak benne, mint Szigligeti Ede: Két pisztoly, vagy Feleky Miklós: Angyal Bandi című műve. A legsikeresebb azonban a Bem apó hadjárata című darab volt, amelynek kedvéért – visszaemlékezések szerint – lebontották a színpad hátsó oldalfalát, hogy az akkortájt épült Citadellán felállított ágyúk látványa kellő hatást gyakoroljanak a nézőkre. A Budai népszínház számos tehetséget nevelt ki, köztök a „nemzet csalogányát”, Blaha Lujzát, vagy a legnagyobb magyar tragikát, Jászai Marit. Az 1870-es évekre városszerte már több színház is működött, így a nézők elkezdtek apadni és a nagy, látványos darabok ellenére az 1870-es évek elejére csődbe ment. A rohamtempóban fejlődő város kellős közepén elhelyezkedő színház területe nagyon értékes volt, így a bezárt színházat befektetési célból lebontották, telkét eladták. 
Az új tulajdonos, a magyar-osztrák tulajdonú Magyar Nyugati Vasút Rt. itt, a Lánchíd utca 1-3. alatt építette fel székházát, amely Wagner Sándor tervei alapján 1873-ra készült el. A háromszintes neoreneszánsz palota keleti, nyugati és déli homlokzatát középrizalit tagolta, ahol egy negyedik szint is helyet kapott. A dél felé néző traktusában tizenkét nagypolgári lakást alakítottak ki, ahová a társaság vezetőit szállásolták el a családtagjaikkal együtt. Mivel a Magyar Nyugati Vasút Rt. 1887-ben csődbe ment, így az épületet a Magyar Északkeleti Vasúttársaság Rt. vette át. De ők sem élvezhették soká a kiváló adottságú épületet, mivel három évvel később, 1890-ben államosították a vállalatot, így a neoreneszánsz palota a Magyar Királyi Kereskedelmi Minisztériumé lett. 
1932-ben a Hungária Automobil Club jóvoltából a Kereskedelmi Minisztérium Lánchíd téri sarkán állították fel Körmendi Frim Jenő szobrát, az ország O. kilométerkövét. Az alkotás Szűz Máriát, Magyarország védőszentjét egy két méter magas posztamensen ábrázolta. A márványból készült Mária-alak a kezében a Szent Koronát tartja. A talapzat negyedik oldalán a következő felírás olvasható: „A magyar országutak kiindulópontja. O kilométer. Állította a Hungária Automobil Club 1932” 
Az épület hatalmas kiterjedése lehetővé tette más társaságok számára, hogy irodát béreljenek, ezért 1883-tól az épület adott helyet a Magyar Szent Korona országai Vöröskereszt Egyletének is. Az egylet csak 1902-ben költözött át a Dísz tér sarkán emelt, Hauszmann Alajos és Hültl Dezső által tervezett székházába, amelyet a második világháborút követően lebontottak, napjainkban azonban a Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően eredeti külsővel újra felépítenek. 
Budapest második világháborús ostroma alatt a minisztérium kiemelt célpontként szerepelt a szovjet erők listáján. Ahogy azt napjainkban is látjuk, az oroszok a világháborúban is először a nehéztüzérséggel „puhították” meg a célpontjaikat. A Duna pesti oldalán felállított nehéztüzérség több napon keresztül lőtte a várhegyet és az előtte elhelyezkedő Magyar Királyi Kereskedelmi Minisztérium épületét, amely következtében a palota tetőzete megsemmisült, a födémek két emelet mélyre beszakadtak. A háború után a városvezetés az újjáépítés helyett a bontás mellett döntött, így 1948-ban az épület maradványait felrobbantották. 
A minisztérium helyén a Statisztikai Kert került, amelynek központi eleme a O. kilométerkő lett. A kommunista hatalom azonban nem Körmendi Frim Jenő márványszobrát állíttatta vissza, hanem Molnár László messzibe tekintő munkást ábrázoló munkáját, amelyet 1974-ben azért bontatott le az állam, hogy helyére Borsos Miklós nonfiguratív kilométerkője kerülhessen.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
