Schanda Tamás: a szakképzés missziója, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek

Schanda Tamás a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC) Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola energetikai korszerűsítési munkálatait lezáró sajtótájékoztatón azt mondta, Magyarország kormánya célul tűzte ki a szakképzés becsületének visszaadását, hogy újra rangot ad a szakmák oktatásának.

2010 után elkezdték visszaépíteni a szakképzés becsületét, mindazokat, „amelyeket a baloldali kormányok leromboltak” – mondta.

Schanda Tamás szerint olyan környezetet sikerült kialakítani a vállalatokkal és az oktatás szereplőivel, amely támogatja a munkát, az innovációt, és a szakértelemre alapoz.

Mindig és mindenkor a magyar érdekre, a magyar versenyképességre, és a hazai hozzáadott érték növelésére kell koncentrálni, mert csak és kizárólag azok az országok lehetnek sikeresek, amelyek a saját közösségük, nemzetük érdekeit tekintették és tekintik elsődlegesnek – jelentette ki az államtitkár.


Hirdetés

Hozzátette: a versenyképességből fakadó kihívások miatt a munkavállalóknak is egyre nagyobb követelményeknek kell megfelelniük, a technológiai váltás pedig nem a jövőben, hanem már a jelenben alakítja át a munkaerőpiacot. Mindezt a felsőoktatási intézmények megerősítésével, a kutatás-fejlesztésre fordított jelentős összegekkel és a szakképzés rendszerének megújításával is támogatja a kormány – jelezte.

Utóbbival kapcsolatban Schanda Tamás az átalakítás fontos lépésének nevezte az oktatók helyzetének rendezését, a jövedelmek emelését, valamint a szakképzésben tanulók ösztöndíjrendszerének létrehozását.

Az államtitkár kulcsfontosságúnak tartja a vállalati szféra és az oktatási intézmények szoros kapcsolatát. Elismerően szólt arról, hogy a DSzC intézményei 175 gazdálkodó szervezettel vannak kapcsolatban, a duális képzésben 44 szakmában több mint 1100 tanulót foglalkoztatnak. Ez azt is jelenti, hogy minden fiatalnak, aki részt vesz a szakképzésben, vagy bért vagy ösztöndíjat tudnak adni – mondta Schanda Tamás.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a debreceni 1. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje közölte, a felsőoktatás után a szakképzés az, amely meghatározza a gazdaság versenyképességét. „A jó szakember középszinten, fél siker” – tette hozzá a politikus.

Forrás: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb