Felhívást tett közzé a CitizenGO: Katolikus politikus nem támogathatja a homoszexuálisok „házasságát”

A politikus lehet, hogy vallásos a maga módján, de nyilatkozatai alapján arra enged következtetni, hogy ő legfeljebb csak otthon hívő, a közéletben pedig annak szöges ellentéte. Az ellenzéki összeborulás „szupertitkos” egyházügyi programja is napvilágott látott nemrégiben (annyira volt nem nyilvános, hogy még a 444-hez is eljuttatták) egy interjú során, amelyről Lukácsi Katalin, Márki-Zay Péter egyházpolitikai kabinetvezetője beszélt többek között a homoszexuálisok házasságának legalizálásával kapcsolatban is:

„Márki-Zay, azzal együtt, hogy katolikus és konzervatív, és ezt sokszor elmondja, egy modern politikus, aki elfogadná a melegházasságot a világi törvényhozásban” – mondta Lukácsi Katalin.

Schlitt Eszter, a CitizenGO szervezet magyarországi kampányigazgatója felhívást tett közzé az ügyben. Mint a petícióban fogalmaz:

tisztességes keresztény ember nem támogathatja a homoszexuálisok házasságát,


Hirdetés

és ezzel a hozzáállással Márki-Zay és csapata azt sugallja, hogy legitim álláspont lehet keresztényként támogatni ennek állami elismerését.

Az egyház tanítása viszont egyértelmű: Schlitt Eszter szerint ezzel úgy néz ki, nincsenek tisztában az ellenzéki közéleti aktivisták. A CitizenGO felhívásában Márki-Zay Péterhez és a katolikus politikusokhoz fordulnak, arra kérve őket, hogy ismerjék meg és vegyék komolyan a keresztény téziseket e kérdésben, ne támogassák az azonos neműek úgynevezett „házasságát”.

A szervezet kampányigazgatója a felhívásban azt is leírja, hogy több országban átszőtte már a katolikus politikusok intézkedéseit az LMBTQ-lobbi, amely véleménye szerint több kárt hozott, mint hasznot. A CitizenGO különösen veszélyesnek tartja, ha egy ellenzéki vezető politikus ezt egy megvalósítandó célként tűzi ki zászlajára, a szervezet pedig a negatív nemzetközi példát szem előtt tartva ez ellen küzd közös értékeink: a család, a házasság, a jövő generációja és a közjó védelme érdekében.

A petíciót itt lehet aláírni.

A címlapkép illusztráció. Fotó: MTI EPA/David Fernández

Harrach Péter Márki-Zay kijelentésére: a katolikus tanítás egyértelmű

Márki-Zay katolikus „istentiszteleten” vett részt

'Fel a tetejéhez' gomb