Eltűnt épületek nyomában (31.)
A főváros tele van magára hagyott épületekkel, melyek megújulására nagyon sokszor csak elméleti esély látszik. Most úgy tűnik azonban, hogy a Felhévíz rég elfeledett intézménye a Frankel Leó úti Népgőzfürdő végre megmenekül.
A Népgőzfürdő története a 16. századba nyílik vissza. A megszállt Budán a törökök egy baruthane-t, azaz lőpormalmot építettek a mai Frankel Leó utca Dunai felé eső részére. Mivel a szomszédos József-hegy belsejében fakadó és a malmokat hajtó forrásvíz telente sem fagyott be, így a lőporellátás egész évben biztosított volt. A „lőporgyárat” jól védhető vastag falakkal és a lőpor tárolására alkalmas tornyos bástyákkal egészítették ki, amelynek a látványa inkább hasonlított egy középkori várra, mint egy malomra. A meleg vizű forrásokat a malom számára egy kisebb tóvá duzzasztották fel, amely a József-hegy lábánál keletkezett. Amikor viszont a tavat leeresztették, nemcsak a felhévizi, de még a gellérthegyi és alhévizi források vize is apadni kezdett. Az ok egyszerű: a tó egy úgynevezett őstó, azaz az összes budai gyógyforrás szabályozója. A tó ennek az időszaknak az emlékeként kapta a Malom-tó elnevezést. 
Miután a 1686-ban az egyesített keresztény hadak felszabadították Budát egy hagyományos malmot alakítottak ki a régi helyén, amely a császári kincstár birtokába került. Ekkor kapta a Császármalom nevet, amelyet a magyar nyelvű lakosság inkább Királymalom néven hívott. Később az erődített malomépületet lebontották, helyén ma a Szent Lukács fürdő áll, amelynek egyik kör alaprajzú medencéje az egykori lőportároló bástyatorony alapjaiból alakítottak ki. A József-hegy tövében megbúvó Malom-tó a malom bontása után is megmaradt, de belógott az akkoriban városi főúttá kiépülő Zsigmond út, ma Frankel Leó út szelvényébe. Mivel a források által táplált tavat már akkor védendő természeti értékként tartották számon, az utat egy több nyílású, negyven méter hosszú, hét méter széles, kalászi mészkő alapokon nyugvó, téglaboltozatú födémre helyezték, amely a tó felől ma is látható (napjainkban is a Frankel Leó út és a villamospálya a Malom-tó felett fut). 
A Szent Lukács fürdő a felsőbb osztálybeliek fürdőzési kedvtelését szolgálta. A 19. század második felére az arisztokrácia számára az otthoni körülmények már biztosították az alapvető higiéniás tisztálkodás lehetőségét, emiatt a Lukács fürdő látogatása – számukra – csupán egy társasági esemény volt. Az alacsonyabb néprétegek a Lukácsba nem juthattak be, mivel a társadalmi feszültségekhez vezettek volna, nem beszélve a higiéniés hiányosságokból eredő fertőzések megjelenéséről. A Lukács fürdő vezetése így elhatározta, hogy Népgőzfürdőt építtet a Malom-tó partjára, ahová a fürdőszobával és így rendszeres tisztálkodási lehetőséggel nem rendelkező népesség (a budapesti lakosság többsége ilyen volt) várták tisztálkodási célzattal.
A törökös, korabeli leírásai szerint „mór” külsejű, Zsolnay pirogránit ablakkerettel díszített Népgőzfürdőt a Szent Lukács fürdő Részvénytársaság építtette 1893 és 1895 között. Tervezője a svájci származású idősebb Ray Rezső építész volt, akinek a nevéhez többek között a Szent Lukács fürdő, a Fürdőszálló, a volt Vadászkürt Szálló, illetve a körúti Royal Nagyszálló tervezése fűződik. Nem tévesztendő össze fiával ifj. Ray Rezsővel, aki a budafoki Törley-gyár, kastély és mauzóleum és a józsefvárosi telefonközpont tervezője volt. A Népgőzfürdő kivitelezői a híres Wellish fivérek, Sándor és Gyula építőmesterek voltak. Az épület törökös jellegét a romantikus építészetből átmentett polikróm sávozás, a török kupolák nyolcszögű formája, a félholddal koronázott csúcsdísz tovább fokozta. A kupola ipartörténeti érdekesség: hazánk első vasbeton kupolája, vastagsága 8–11 cm, a számítások alapján vasbetét nélkül is 27-szeres biztonsággal felelt meg. A három, különböző hőmérsékletű vízzel megtöltött medencét, egy gőzkamrát, illetve egy köpölyöző- és tornatermet is magában foglaló, de borbély és fodrász szolgáltatásokat is nyújtó épületet csak férfiak használhatták, míg a nőket a Dunához közelebb álló régi gőzfürdő fogadta. 
Az épület néhány hónap alatt elkészült és a Budapesti Királyi Orvosegyesület száz tagja már 1894 novemberében bejárhatta a tereket, amiket rövidesen a vendégek is használatba vehettek – feltéve persze, ha a bejáratnál kifizettek öt krajcárt. Népszerűsége hosszú időn át nem csökkent, hiszen a fővárosban csak lassan terjedtek el a népfürdők. A trend 1910-ben fordult csak meg, hiszen a város különböző részein sorra nyíltak a hasonló feladatot ellátó helyek, de rövidesen az otthoni fürdőszobák is egyre gyakoribbá váltak. 
Az első világháború alatt drasztikusan csökkent a látogatók száma. Ezért 1918-ban a székesfőváros úgy döntött, hogy modernizálják az épületet. A munkálatok során az utca felé néző szárny újabb emelettel bővült, belső tere pedig kissé átalakult. Az 1920-ban újranyílt Népfürdőben a korabeli lapok szerint minden megvan, ami csak a modern ember igényeit kielégítheti: 116 vetkőző szekrény, dupla soros zuhany és előfürdő is létesült. Mindezen felül falképek és festmények teszik széppé a fürdőt. A szolgáltatások is bővültek: gőzkamra, masszírozó fülke és fodrászterem is helyet kapott, sőt, a látogatók ingyenesen kölcsönözhettek fürdőruhát is. 
A második világháborúban egy-két belövéstől eltekintve, szinte sértetlenül megmaradt a Népgőzfürdő épülete. Mivel a kommunista hatalomátvétel után nem kapott átfogó felújítást a fürdő, egyre komolyabb problémák léptek fel benne: a szivárgó medence szennyezni kezdte a felszín alatt futó forrásokat. Felújításra pedig nem volt esély, így az egykori Népgőzfürdő épp hetvenévnyi működés után, 1965-ben véglegesen bezárta a kapuit. A nagy állami tervező intézetek egyike, a Budapesti Városépítési Tervező Intézet (BUVÁTI) irodájában született tervek szerint a Népgőzfürdő nyom nélkül eltűnt volna, de a műemlékvédelem idejében közbelépett, így az 1969-es bontási munkák során a Frankel Leó útra néző épületrészt teljesen elbontották, de megkímélték a központi medencét rejtő, alig nyolcvan négyzetméteres alapterületű vasbeton kupolás épületrészt. 
Bár számos BUVÁTI-terv készült. Az egyik terv szerint egy mesterséges tárót kívántak építeni, hogy a tó felett nyújtózó, mostanra luxustársasházzá vált egykori SZOT-szállóból lifttel tudjanak lejönni a fürdőbe a légzőterápiás kezelésre szoruló betegek. A terv csupán hangulati elemként, ivócsarnoknak hasznosítva megtartotta volna a kupolát, a tavat azonban négyszög alakúvá kívánta átformálni és a József-hegyre fellépcsőző U alakú beépítést javasolt. A terveket szerencsére a műemléki hatóság rendre megvétózta. 
A rendszerváltás után több projekt is készült a terület és a folyamatosan pusztuló épülettorzó hasznosítására. 2006-ban egy befektető fürdőszállodát, 2009-ben a főváros fürdő- és barlangmúzeumot tervezett ide. Azonban műemlékvédelmi mellett környezetvédelmi okok is akadályozták a megvalósulást, hiszen a terület alatt található a világon egyedülálló Molnár János meleg karsztvizes barlangrendszer. Beruházás és felújítás nélkül az épület folyamatosan romlik. Ma az épületrom műemléki védettség alatt áll, amely paradox módon tovább bonyolítja a felújítást. Telkét barlangi búvárok használják bázisként, akik a Malom-tó több kilométeres föld alatti járatait tárják fel. 
Egy néhány hónapja napvilágot látott hír szerint egy kisebb felújítás elkezdődött a területen, melynek részeként a barlang bejáratához biztonságos utat alakítanak ki, támfalat építenek, az utcafronti kerítésszakaszt és kaput megújítják, külső tereprendezés lesz, és a Malom-tó medrét megtisztítják.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
