Elhibázott egykepolitika: Kínában arra kérik az egyedülálló nőket, ne végeztessenek abortuszt

Az elmúlt évtizedekben annyira lecsökkent a születendő gyermekek száma Kínában, hogy most már az egyedülálló nőket is arra buzdítják, vállalják házasságon kívül fogant gyermekük kihordását.

Korábban az ellenkezőjét tette, mostantól azonban az egyedülálló kínai nőket is a babájuk megtartására ösztönzi az ország családtervező szövetsége – számolt be róla nemrég a The Times in England. A Kínai Kommunista Párt azért kényszerült szigorú abortuszpárti politikájának beszüntetésére, mert az az országban olyan mértékű népességfogyást eredményezett, amely már veszélyezteti az ország működését.

Korábban több emberi jogi szervezet is támadta a kínai családtervező szövetséget, amely kényszersterilizációkkal és (akár a szülés pillanatáig) rákényszerített abortuszokkal próbálta a túlnépesedést akadályozó egykepolitikát érvényesíteni.

Kína 1980-ban vezette be az egygyermekes családmodellt a gyorsan növekvő népesség kontroll alatt tartása érdekében, a rendelkezés 2015-ig volt érvényben. Az egykepolitika nem csupán kényszerabortuszokkal és kényszersterilizációval, de súlyos pénzügyi szankciókkal és munkahelyük elvesztésével fenyegette a törvényt megsértő szülőket. Az „illegális” túlélőket, azokat a gyermekeket, akik mégis megszülettek, a család rejtegetni kényszerült, vagy a társadalom kiközösítette őket. Mivel Kínában hagyományosan a fiúgyermekeket tekintik értékesebbnek, a rendelkezés főleg a lánygyermekeket sújtotta, akiket így még elsőszülöttként is tömegesen abortáltak. 

Most azonban visszájára fordult a radikális beavatkozás az emberi termékenységbe: a vállalatok munkaerőhiánnyal küzdenek, a férfiak nem találnak feleséget maguknak, a gyermektelen párok pedig nem tudják, ki fog róluk gondoskodni idős korukban. A cél tehát éppen az abortuszok visszaszorítása lett. A kínai családtervezési szövetség ezért új iránymutatással rukkolt elő, amely ösztönözni szeretné a fiatalokat:

„újjáépítjük a többgyermekes családban való nevelés kultúráját (…) elősegítjük a házasság és a szülői nevelés új, pozitív kultúrájának felépítését” – közölték.

Nem lesz könnyű dolguk, ugyanis egyes tanulmányok szerint csak 2014 és 2019 között több mint 9,5 millió terhességmegszakítást végeztek el az országban, közötte riasztóan sok fiatal nőket érintő és ismétlődő abortuszt. Amikor 2015-ben áttértek a kétgyermekes családmodellre, a rendelkezés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért tavaly már a három gyermeket is engedélyezték a családok számára. Úgy tűnik, túl későn.

Azt ugyanis nem tudni, hogy az egykepolitika idején hány gyermeket abortálhattak Kínában, de az szinte biztos, hogy a káros gyakorlat nem szűnt meg a törvény eltörlésével: jogvédők szerint még mindig rengeteg kényszerabortusz történik az országban. 

Forrás: The Times in England

Iratkozzon fel hírlevelünkre