A dicsőítés művészete: nem tetszeni a világnak, hanem énekelni Istenről
Nagy gondban van az a dicsőítő énekes – illetve az Isten dicsőségére alkotó bármely művészeti megnyilatkozás képviselője –, aki a világi elismerések után áhítozik. Egyhamar elveszíti a kapcsolatot a kimeríthetetlen forrással, amelyből minden, ajkáról felfakadó dicséret származik. Sok esetben ugyanis a világ egy pont után nem akar hallani a földöntúli, benső szemekkel meglátható valóságról, ha amiatt változtatni kénytelen addig megszokott életberendezkedésén.
Az A Dal 2022 zsűrijének idézett kijelentése az Istent dicsérő muzsikára talán eképpen fordítható le:
„nem az a dicsőítő dolga, hogy elnyerje a világ tetszését, hanem hogy kapcsolatban legyen Istennel, aki minden megszólalásának, művészetének eredeti oka”.
Amíg ugyanis a világ szempontrendszerének is meg kívánunk felelni, addig fennáll a veszélye annak, hogy a kapott reakcióktól függvényében folytassuk – vagy ha már kényelmetlen eredményeket szülne – feladjuk Isten dicsőítését.
A keresztény zene kommunikáció – állították a Szólj be a popnak! vendégei
Természetesen a dicsőítésvezető egója nem elhanyagolható a zenei szolgálata közben. Ám ennek is, mint ahogy minden másnak a színpadon, Istenre kell mutatnia és nem állhat meg önmagánál. A nézők figyelmének Istenre történő irányítása folyamatos kihívást jelent, és az önvizsgálat őszinteségét követeli meg szakadatlanul. A helyes lelki attitűd felismeréséhez pedig kapcsolatra van szükség Istennel, hogy abból a dicsőítés mindenki számára felajánlott kommunikációja születhessen meg.
Gável András
A keresztény zene kommunikáció – állították a Szólj be a popnak! vendégei
Fotó: pxhere
