Ungváry Zsolt: Filmes történelmi leckék
Az agymosás azonban más módon is folyik; nem árt azt is tudatosítani, hogy a genderideológián kívül milyen egyéb hatásoktól tartsuk távol magunkat. A megoldás ugyanis nem az, hogy teljesen negligáljuk a világot, hanem inkább felvértezzük magunkat.
Legutóbb a München című 2021-es alkotást néztem (vigyázat, ugyanezzel a címmel van egy másik, 2005-ös is, ami az olimpián elrabolt izraeli sportolókkal kapcsolatos). Az 1938-as müncheni egyezményről szól, amikor a brit, francia, olasz és német vezető politikusok döntöttek a Szudéta-vidék Csehszlovákiától Németországnak történő átadásáról.
A történelmi filmek témaválasztása, tálalása, hangsúlyai, nézőpontja, üzenete csak látszólag marad meg a kultúra vagy a szórakozás terében. Formálják a gondolkodásunkat, a nézeteinket, ily módon a közvélemény ítéletét, amiből politikai döntések születnek, amik viszont már közvetlenül hatnak emberek életére.
A románok, csehek remekül csinálták a közvélemény megdolgozását a huszadik század folyamán, a hazugságokból is erényt kovácsolva, ami nekünk az igazságainkból sem sikerült. Jellemző, hogy (állítólagos) ezeréves magyar elnyomás
A románok, csehek remekül csinálták a közvélemény megdolgozását a huszadik század folyamán, a hazugságokból is erényt kovácsolva, ami nekünk az igazságainkból sem sikerült. Jellemző, hogy (állítólagos) ezer éves magyar elnyomás sem számolta fel sem a szlovákokat, sem a románokat, ellenben száz év alatt megfeleződött a magyar etnikum az elcsatolt területeken. A németek kiengedéséből, a berlini fal első tégláinak kiveréséből, a német egységhez való vitathatatlan hozzájárulásunkból is végül negatívan jöttünk ki; megkaptuk cserébe a Himnuszunk meggyalázását szivárványos zászlóval.
A München című film az angolok szemszögéből mutatja az eseményeket, és mivel mi is ezt nézzük, hát ezt tekintjük az igaz narratívának. Mi ugyanis nem nagyon készítjük el a saját narratíváinkat, és végképp nem tudjuk megmutatni a világnak. Csehszlovákia megcsonkítását agressziónak tartják, az egyik szereplő még fel is veti, milyen furcsa, hogy a cseheket meg sem hívják a saját országuk feldarabolására.
És nem tudunk beleüvölteni a kedvesen kioktató jelenetbe, hogy de hiszen húsz évvel korábban minket se hívtak meg ezeréves országunk szétszabdalásának megtárgyalására, csak a halálos ítéletünket írhattuk alá, hogy öngyilkosságnak lehessen magyarázni.
Nem Csehszlovákia feldarabolása volt az agresszió, hanem a létrehozása. Egy sosemvolt állam egy több százéves, aránylag működőképes birodalom helyén, amelyből a legnagyobb vesztes egy ezeréves keresztény ország volt. Figyelmen kívül hagyva nemcsak történeti-gazdasági-földrajzi szempontokat, hanem még az etnikait is, ami pedig elvileg a feldarabolás fő oka volt. A létrejött Csehszlovákiában eleve két államalkotó nemzet mellett milliós számban éltek németek, magyarok, továbbá lengyelek, ukránok, ruszinok, zsidók. Münchenben egyébként az etnikai elvet vették alapul (csak úgy, mint később az első bécsi döntésnél a magyarok vonatkozásában), és a németek lakta Szudéta-vidéket csatolták el. (Ahonnan aztán a világháború után több millió németet telepítettek ki.)
A filmbeli brit miniszterelnök, Chamberlain egy gyenge pillanatában egyébként kimondja: mi közünk két másik ország konfliktusához?
De persze nem bírnak magukkal, mert úgy szocializálódtak, hogy örökösen beleszóljanak mások dolgaiba, jó nagy slamasztikába kavarva az ott élőket, majd elegánsan visszavonuljanak, amíg legközelebb úgy nem kívánják az érdekeik, hogy megint felkavarják a fekáliát.
Most aktuálisan az orosz–ukrán konfliktusba akarnak belenyúlni,
ráadásul a nyugatiakat nem zavarja egy kis csetepaté, mert vezetőik egy része komplett elmebeteg vagy demens, a másik fele pedig olyanok markában van, akiknek kifejezetten jól jönne megint egy kis európai háború.
Címlapkép: A Netflix amerikai médiaszolgáltató és produkciós vállalat székháza a Kalifornia állambeli Los Angelesben, 2019. október 18-án. Forrás: MTI/EPA/Christian Monterrosa
