Rétvári: az egyházak jó gazdái a szociális intézményeknek

Jelentős emelések

Rétvári Bence a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő Szent Simeon és Anna Görögkatolikus Szeretetotthon több mint 92 millió forintból megújult épületének átadásán elmondta, ehhez a feladathoz a kormány is igyekezett hozzájárulni. Az elmúlt tíz esztendőben 635 ezer forintról 1,1 millió forintra emelte a bentlakásos szociális intézmények normatív támogatási összegét. Ez jelentős, a korábbihoz képest csaknem kétszeres emelkedés. Ezzel szemben 2008 és 2009 környékén 30-100 ezer forinttal csökkentették azt a normatívát, amelyből az intézmények gazdálkodni tudtak – emlékeztetett.

Az államtitkár hangsúlyozta, a támogatás emelkedése mellett több ezres nagyságrendben bővültek az ilyen jellegű férőhelyek Magyarországon. Így egyre több idős ember számára nyújtanak lehetőséget és biztonságot az állami és egyházi bentlakásos otthonok. Rétvári Bence kifejtette, az időskori biztonság megteremtéséhez hozzátartozik a megfelelő mértékű nyugdíj megléte is. Ezért volt fontos a kabinet által bevezetett 80 ezer forintos nyugdíjprémium. Ezen felül a tavaly év végi ötszázalékos nyugdíjemelés, illetve a 13. havi nyugdíj teljes mértékű visszavezetése.

„Ez nekünk egyfajta kötelezettségünk is, hiszen mindenünk, amink van {…}, mindent a szüleink, nagyszüleink és dédszüleink munkája révén kaptuk, ezért ahogy ők gondoskodtak rólunk, ennek egy részét vissza tudjuk gondoskodásként az idősek felé adni”

– fogalmazott Rétvári Bence.


Hirdetés

Jelezte, ez a beruházás is az idősek tiszteletét és megbecsülését szolgálja. Ezért fontos, hogy bár éljenek családban, egyedül vagy idősotthonban, mindig érezzék a nekik nyújtott biztonságot.

Saját forrás

Az eseményen Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, a megújult nyírvasvári idősotthon mellett számos intézmény újulhatott meg a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatai segítségével a Nyírbátor központú választókerületben, ahová 14 pályázatban 2,5 milliárd forintnyi fejlesztés érkezett. A 92 millió forint értékű nyírvasvári beruházás során megújult az épület energetikai rendszere, korszerű nyílászárókat építettek be és napelemeket telepítettek. A több mint 61 millió forint értékű pályázati támogatást a görögkatolikus egyházmegye 30 millió forint saját forrással egészítette ki.

(MTI)

Címlapképen: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszédet mond a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő Szent Simeon és Anna Görögkatolikus Szeretetotthon több mint 92 millió forintból megújult épületének átadásán Nyírvasváriban 2022. január 25-én. Czeglédi Zsolt/MTI

'Fel a tetejéhez' gomb