Olvasson Petőfit eredetiben!

A költőhöz köthető kincseket a bicentenáriumi Petőfi Sándor-emlékév előzeteseként a 200 Petőfi szabadon weboldalon nézhetik meg és tölthetik le a látogatók – közölte a múzeum az MTI-vel.

Mint írják, ez a virtuális képeskönyv jóval több egy adatbázisnál, a letölthető képek mellett közérthető módon ismerkedhet meg a látogató a műtárgyak történetével, a hozzájuk kötődő érdekességekkel.

Az érdeklődők olyan emblematikus versekben tanulmányozhatják Petőfi változó kézírását, mint a Dalaim, Az őrült, A vén zászlótartó, a Nagykárolyban, az Erdélyben, a Szép vidéknek szépséges leánya, vagy a Csalogányok és pacsirták. Belepillanthatnak Petőfi levelezésébe menyasszonyával és barátaival, megnézhetik iskolai bizonyítványát, szerződését az Összes költeményekre vagy éppen a halottá nyilvánítás jegyzőkönyvét. Sokakat érdekelhetnek Szendrey Júlia naplói vagy fia, Petőfi Zoltán versei.

A múzeumnak a költő emlékét őrző Petőfi Társaságtól származó legnagyobb egysége a könyvtár.

Nemcsak a költő életében megjelent ritkaságokba – például kötetei összes kiadásába -, hanem saját könyvtára egy részébe is lehetőség nyílik belelapozni. Olyan különleges dokumentumokra kereshet rá az érdeklődő, mint Petőfi körözése vagy katonai kitüntetése, röpiratban terjesztett versei vagy vándorszínészkedésének plakátjai.

A leglátványosabbak azonban a képzőművészeti és relikviagyűjtemény féltett darabjai, Petőfi csaknem teljes portrégalériája a gyermek- és ifjúkorától kezdve az egyenruhát öltő költőig.

Megtekinthetők jól ismert művek illusztrációi a János vitéztől az Anyám tyúkjáig olyan mesterektől, mint Barabás Miklós, Orlai Petrich Soma, Than Mór, Madarász Viktor, Lotz Károly, Zichy Mihály, Aba-Novák Vilmos vagy Ferenczy Béni.

A személyes tárgyak egyaránt érzékeltetik az életutat és a kedvteléseket is: látható a sakktáblánál ülő, vagy házisapkában pipázó költő, a mészáros édesapa mezővárosi világa és a reformkori pesti értelmiségi lakás biedermeier berendezése, igényes dísztárgyai.

Az újabb kutatási eredmények iránt érdeklődő közönség számára több tudományterületet is érintő konferenciakötet válik online elérhetővé.

A PIM-ben 2019-ben rendezett „Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!” – 1848 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben című konferencia Petőfi alakjának a nemzeti emlékezetben megőrzött témáját járta körbe. Az előadások írott változatát közlő tanulmánykötet szerzői közt irodalom-, művészet- és színháztörténészek, régészek, történészek, muzeológusok, középiskolai tanárok és múzeumpedagógusok kaptak helyet.

A kötet olyan kérdéseket érint, mint például milyennek látszik a költő figurája a különböző társadalmi csoportok, régiók hagyományaiban, hogyan tárhatjuk fel 1848/49 történetét az eseményeket dicsőségesnek vagy tragikusnak láttató művekben, hogyan szálazhatjuk szét a magas művészet és tömegkultúra műfajaiban megképződött történeteket.

A kötet tanulmányai és friss bibliográfiai tájékozódást nyújtó jegyzetanyaga jó kiindulópontot jelenthetnek azoknak, akik az emlékévben tájékozódni kívánnak a Petőfi körüli kutatások, szellemi mozgások irányairól.

A PIM 200 Petőfi szabadon című kezdeményezése és a konferenciakötet hozzájárulhat ahhoz, hogy új Petőfi-arckép rajzolódhasson ki digitális tartalomként, bárhonnan, bárki számára elérhetően.

(MTI)

Kiemelt képünkön Petőfi Sándor: Magas trónján a sors ül… című, Kolmár József emlékkönyvébe írt verse látható. Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum.

'Fel a tetejéhez' gomb