Saját bukására játszik a baloldal?

Számoljunk egy kicsit, hogy ez mit is jelent! Az Országgyűlésbe 199 képviselőt juttatunk be április 3-án, ebből 106-ot választunk meg az egyéni körzetekből, vagyis közvetlenül. A másik 93 tagja pedig – leegyszerűsítve – úgy jön össze az parlamentnek, hogy a pártokra leadott szavazatok arányában szétosztják a mandátumokat az általuk állított listák között. Ezért nem mindegy, hogy ki hányadik helyen szerepel azon a bizonyos listán, hiszen az 50–60. hely már szinte biztos kívülmaradást jelent majd áprilisban.

A leírtak fényében különösen érdekes az, hogy a baloldal 45 listás hellyel számol a 93-ból, hiszen ez azt jelenti, hogy saját számításaik szerint sem szerzik meg a lehetséges székek felét, vagyis áttételesen ez arról is szól, hogy

a baloldali pártok nem számítanak arra, hogy képesek lesznek a bejutást érő szavazatok felét megszerezni, vagyis maguk is azzal számolnak, hogy kikapnak a Fidesz–KDNP-től.

Egy korábbi cikkünkben már utaltunk rá, hogy hogyan csúsztat a szavazóinak a baloldal a népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban. Ez a beismerésük pedig ismét saját támogatóik vaskos átejtésének tűnik. Felmerül az a kérdés is, hogy vajon miért kampányolnak egyáltalán, ha már most arra számítanak, hogy nincs esélyük. Persze mondhatnánk, hogy ezek csak sajtóinformációk, ugyanakkor az is nagyon árulkodó, hogy az előválasztás után pár hetesnek ígért listaállítási megbeszélések még most, január végén, a kampányidőszak hivatalos nyitánya előtti napokban is tartanak.

Ez vérre menő vitákra utal, ami szintén nem arról tanúskodik, hogy rettentően sok hellyel számolnának a szövetséges pártok. 

Ennek fényében különösen érdekes, hogy a baloldali politikusok milyen vehemenciával támadták a saját oldaluk lapjában tavaly év végén megjelent belső közvélemény-kutatást, amely 32 százalékra mérte őket, szemben a Fidesz–KDNP 46 százalékos támogatottságával. A dokumentum hitelességét igyekeztek minden fórumon cáfolni, a most látottak és hallottak azonban azt támasztják alá, hogy az akkori adatok igenis megfeleltek a valóságnak.

Persze mindez nem kell, hogy elaltassa a jobboldalt, sőt! Az ellenfél gyengesége soha nem lehet indok arra, hogy ne végezzük el 110 százalékosan a ránk bízott munkát. Hiszen csak így fordulhatunk rá április 3-ára tiszta lelkiismerettel. Ráadásul azt se feledjük, hogy bármilyen gyenge is a hazai ellenzék, a mögötte álló nemzetközi hálózat továbbra is hatalmas és ütőképes, jól bizonyítják ezt a környező országok történései.

Frissítés:

Kedves Olvasónk jelezte, hogy 2014-ben és 2018-ban is úgy nyert a Fidesz-KDNP a választásokon, hogy nem szerezte meg a listás helyek felét. Ebben Olvasónknak teljesen igaza van, az elmúlt két választásokon kialakult helyzet azonban teljes más volt, mint a jelenlegi. A kompenzációs listák rendszerébe annak bonyolultsága miatt nem mentem bele az eredeti cikkben, de érdemes néhány szóban leírni, hogy miről is van szó és miért más a jelenlegi helyzet, mint a korábbiak.

A magyar választási rendszerben kétféle kompenzáció létezik. Az egyik a veszteseket kompenzálja: az egyéni közetekben mandátumot nem szerző pártok adott körzetben megkapott szavazatai hozzáadódnak a listán kapott szavazatokhoz. Vagyis ez azt jelentette, hogy ha a Fidesz jelöltje nyer egy körzetet, a többi pártra leadott szavazatot hozzáírták annak a pártnak a listájához. Mivel ’14-ben és ’18-ban az egyéni körzetek többségét a Fidesz nyerte, az ellenzéki pártok rengeteg „veszteskompenzációs” szavazatot kaptak. Van ugyanakkor a győzteskomepnzáció is, ennek során azokat a szavazatokat, amelyek nem kellettek az adott körzetben a győzelemhez, a győztes párt listájához írják hozzá. Vegyünk egy konkrét példát. Ha egy választókerületben az ellenzéki jelöltek 30 ezer szavazatot szereztek, míg a győztes kormánypárti 33 ezret, akkor a 30 ezer ellenzéki szavazat az adott pártok listájához íródott. A győzelemhez nem szükséges 3 ezer kormánypárti pedig a kormánypártihoz. Nagyarányú győzelem esetén tehát a rendszer a vesztes(eke)t „túlkompenzálja”, ennek köszönhető, hogy a listás mandátumok elosztásánál kevesebbet kap a győztes.

Most azonban a Fidesz-KDNP-vel szemben csupán egy tömb áll, jó eséllyel más lista nem is éri el az 5%-ot. Egyéni körzetekben is szorosabb eredmény várható, mint ’14-ben és ’18-ban, így a teljes rendszerben jóval kevesebb kompenzációs szavazat lesz és azok is sokkal arányosabban oszlanak majd el a jobb- és a baloldal között. Vagyis a listás mandátumok eloszlása szinte pontosan arányos lesz a megszerzett szavazatok arányával. Ezért írom azt, hogy a baloldalnak – ha valóban győzni szeretne – „illene” legalább 50 listás mandátummal számolnia.