Pihenést! Ájfónt!
Hol azzal fordulnak a GDP-t lapátoló munkavállalókhoz, hogy vigyenek rágót és pizzát a kilenckor-fél tízkor ébredező freeSZFE-s ellenállóknak (de power bank is kéne, tesó), hol kétszázezer aláírást kérnek tőlük annak érdekében, hogy az aláírók adójából néhány munkaképes polgár hosszabb ideig maradhasson otthon álláskeresési járadék címén (annyira húsbavágó a kezdeményezés, hogy még az indítványozók közül is egyedül Kunhalmi Ágnes volt képes megjegyezni, hogy kilenc hónapot javasolnak), most pedig itt a következő üzenet, amelybe
bele kellene borzonganunk: sokba kerül Magyarországon az iPhone 13 Pro.
Az anomáliára a Momentum angliai politikusa mutatott rá, aki Abu Dhabiban, New Yorkban és Londonban folytatott egyetemi tanulmányai után a szivárványos zászlós Surrey megyei tanácsának politikai tanácsadójaként sem rest kiállni értünk, ha baj van. Értve „baj” alatt jelen esetben azt, hogy Magyarországon 31,3 napot kell dolgozni a legmodernebb, csúcskategóriás okostelefonért, míg Svájcban csupán szűk négy és felet.
Mármost kezdjük azzal, hogy 2018-ban még 38,9 napot robotolt a magyar a legújabb iPhone-ért, 2019-ben 35,1 napot, majd ebből lett 2020-ra a 31,3 nap, tehát úgy tűnik, mégiscsak öles léptekkel közeledünk a boldog Svájchoz. Az almás márka hivatalos magyarországi forgalmazójának belföldi nettó értékesítési árbevétele 2020-ban bő kétmilliárd forinttal nőtt, megközelítve a 15 milliárdot, azaz akárhogy is, de úgy tűnik, nincs különösebb gond a kereslettel.
Miközben persze aki feltétlenül iPhone 13 Prót szeretne vásárolni, valószínűleg rendelkezik internet-hozzáféréssel, így nyugodtan beszerezhetné az eszközt külföldről is olcsóbban, ha kívánja – a tej és a csirkemell esetében bajosabb az ilyesmi, az elektronikai eszközöknél azonban nem nagy kihívás körülnézni a világpiacon. De persze ha jobban esik bemenni a helyi plázába, annál jobb, csorogjon csak szépen a magyar államkasszába a 27 százalékos áfa. „Fizessenek a gazdagok!” – ez szokott lenni a mantra, hát itt végre fizethetnek.
Sajátos mozzanat továbbá a momentumos politikus okfejtésében, hogy véleménye szerint Magyarországon azért drága az iPhone, mert sok az összeszerelő üzem; magasabb hozzáadott értékű iparágakkal magasabbak lennének a bérek. Eltekintve attól, hogy Csillag Tamás nyitott kapukat dönget, valamint hogy a lesajnált gyárak ezekben a percekben is olyan pozíciókba keresnek munkatársakat, mint a „végeselemes szoftverek használatában jártas szimulációs mérnök” vagy az „elektronmikroszkópos eljárások terén tapasztalattal rendelkező analízismérnök/fizikus”, felmerül a kérdés, honnan lennének a világon okostelefonok és e-autók, ha nem lennének összeszerelő üzemek.
Tehát klassz meló az, ha valaki egy angliai megyei önkormányzatnál ad politikai tanácsokat, kell is az, meg minden, de
nem kizárt, hogy a világgazdaság előbb érezné meg a félvezetőipari technikusok kiesését, mint a három földrészen tanult önkormányzati politológusokét. (No offence.)
Persze értjük: legyenek összeszerelő üzemek, de máshol. Valahol jó messze, Ázsiában, ott szereljék össze nekünk az ájfónt – de olcsón ám, hogy ne kelljen sok napot dolgoznunk kényelmes bőrfoteleinkben a Super Retina XDR-kijelzős, A15 Bionic chipes, három hátlapi kamerával rendelkező divatmárkás 5G eszközért, amellyel akár 28 órán át nézhetünk macskás videókat. És valóban:
az iPhone 13 Prót többek között abban az Indiában rakják össze, ahol 75,7 napot kell gürcölni a menő okostelefonért. Arról nincs információ, hogy a kobaltot csupasz kézzel bányászó kenyai fiatalok esetében hogyan alakul ez a mutató, de sejtéseink azért lehetnek.
Összegszerűen mindenesetre ez úgy néz ki, hogy a 425 000 forintos készülék árából nagyjából 5000 (ötezer) forintnak megfelelő összeget kap az összeszerelést végző ázsiai gyár, míg az Apple tiszta nyeresége darabonként 120-150 ezer forintra van beállítva. Miközben a nagyobb és klasszabb telefonoknak természetesen a szénlábnyoma is méretesebb; egy új készülék előállításához pedig eleve annyi energia szükséges, mint egy meglévő mobil egy évtizeden át történő folyamatos töltéséhez és használatához.
Egy, a társadalmi igazságosságért küzdő zöldpárti politikusnak valójában ujjongania kellene, hogy (Svájccal ellentétben) a magyar állam 92 ezer forint összegű adóval bünteti egy-egy ilyen klímagyilkos jóléti játékszer megvásárlását.
