„Tisztességtelen, tiszteletlen, és jogellenes eszközök, amelyek súlyosan rombolják az európai értékeket”

Elvárjuk az Európai Unió Tanácsának soros francia elnökségétől, hogy hagyjon fel a kettős mérce és politikai zsarolás alkalmazásával, ezek tisztességtelen, tiszteletlen, és jogellenes eszközök, amelyek súlyosan rombolják az európai értékeket - jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz uniós parlamenti delegációjának vezetője Strasbourgban.

Az elnökségi programot bemutató európai parlamenti vita kapcsán a képviselő kiemelte: a program az Európai Unió jövője és a magyar nemzeti érdekek szempontjából biztató és aggodalomra egyaránt okot adó elemeket tartalmaz – jelentette ki Deutsch Tamás. Egyben felhívta a figyelmet arra: nem szabad, hogy a francia elnökség azt a hibát kövesse el, hogy mindent vitát politikai és ideológiai kérdésnek tekint, mint ahogyan például a koronavírus elleni vakcina megítélése sem az orvosi hatékonyság szempontjából történt az Európai Unióban.

„Hónapokon át folyt a keresztes hadjárat – a legostobább ideologizálás alapján – a kínai és az orosz vakcinákkal szemben, megakadályozták, hogy európai polgárok időben beoltathassák magukat”

– tette hozzá a Fidesz politikusa. Deutsch Tamás arra is kitért, hogy „a francia elnök néhány éve még a leghevesebben támadta azokat a tagországokat, amelyek az illegális migráció ellen küzdve törvényes és határozott eszközökkel védték meg határaikat. Macron most elnökségi programjában hangsúlyozza a külső határok megvédésének fontosságát” – emelte ki. 

A Fidesz uniós parlamenti delegációjának vezetője szerint tragikus a francia elnökség megközelítése a szuverenitással kapcsolatban, mivel a nemzeti szuverenitást európaira akarja felcserélni.

„Ez a mi európai értékekből építkező felfogásunkkal szembemegy, elfogadhatatlan. Azonban a külső szuverenitás, az erős tagállami szuverenitásra épülve, fontos tényező, mert az EU így lehet biztonság- és energiapolitikai szempontból fontos tényező” – hívta fel a figyelmet.

Deutsch Tamás megállapította: Emmanuel Macron beszéde követte az elmúlt években mutatott politikai magatartást, vagyis a progresszív európai pártcsaládoknak hízelegve beszélt a jogállamiság fontosságáról, de mások „ledózerolása” helyett a párbeszédre helyezte a hangsúlyt. „Lehet valamiről másképpen gondolkodni, de erről tárgyalni kell, elképzelhetetlen, hogy a különböző vélemény önmagában retorziót váltson ki” – fogalmazott.

A környezetvédelemmel kapcsolatban Deutsch Tamás kiemelte: atomenergia nélkül nem lehetséges az ambiciózus klímavédelmi célkitűzések elérése. Leszögezte:

nem ideológiai, hanem kizárólag technológiai kérdés, hogy melyik energia-előállítási forma fenntartható és felel meg a zöldpolitikának.

A program gazdasági elemeivel kapcsolatban elmondta, hogy ezeket az elképzeléseket – a digitalizálás erősítését, az erőteljes európai befektetéspolitikát, az EU gazdasági súlyának erősítését – Magyarország teljes mellszélességgel támogatja, amennyiben ezek konkrét megoldásokkal szolgálnak.

Az uniós parlamenti képviselő azt is megjegyezte, hogy Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a magyar parlamenti akasztási vitát akarta belekeverni az európai parlamenti vitába.

„Cseh a nyáron rendkívül súlyos, magyar költségvetési és uniós forrásokat érintő korrupciós ügyben lepleződött le, míg baloldali EP-képviselőként éveken keresztül eljátszotta, hogy ő a korrupcióellenes küzdelem modern Jeanne d’Arc-ja”

– mutatott rá a képviselő.

(MTI)

Kiemelt képünkön Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője beszédet mond a párt 29. tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2021. november 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre