Sajátjaitól kapott óriási pofont a baloldal

Már az egy hónappal ezelőtti, az aláírásgyűjtést bejelentő sajtótájékoztató sem volt zökkenőmentes, jól emlékszünk Mári-Zay Péter és első számú sajtóreferense, Simon András megmosolyogtató szerencsétlenkedésére azzal kapcsolatban, hogy akkor valójában hány nap is jelenleg az álláskeresési járadék és mennyire szeretnék felemelni. Saját kezdeményezésükkel kapcsolatos tájékozatlanságuk már akkor megmutatott valamit abból, hogy mennyire veszik komolyan ezt az egészet. Az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy igencsak irreális elvárást támasztottak magukkal szemben: azt jelölték ki célként, hogy a karácsonyi, egyébként is apolitikus időszakban ők bizony két hét alatt összegyűjtenek 200 ezer aláírást.

Már akkor sem kellett nagy jövendőmondónak lenni ahhoz, hogy biztosra vegyük: ez nem fog sikerülni. Ugyanakkor már az új évből is eltelt két és fél hét és mára odaáig jutottak, hogy azt is sikerként könyvelik el, hogy eddig 170 ezer szignót „sikerült” összegyűjteni.

Így az mostanra biztossá vált, hogy az országgyűlési választással egy napon nem kerülhet sor a referendumra, hiszen mire a jogi folyamatok lezárulnak, már rég túl leszünk április 3-án. Innentől kezdve persze az egész teljesen okafogyottá válik, de ezt nem fogjuk hallani egyik baloldali politikustól sem. Jönnek majd az újabb és újabb irreális nyilatkozatok, amelyek sikerről zengenek, amikor a távoli jövőben egyszer csak meglesz a 200 ezer szignó és jönnek majd azok a már most hangoztatott, a Fidesz gyávaságáról szóló mondatok, amelyek azt üzenik, hogy a kormánypárt nem engedélyezi a népszavazást. Az egyébként egy külön cikk témája lehetne, hogy csak ennek az egy mondatnak az össze jogi abszurditását felvázoljuk. 

Ennél azonban most sokkal érdekesebb megvizsgálni a kudarc okait. Egyrészt ugyanis az látszott az elmúlt hetekben, hogy nem minden párt teszi oda magát 100 százaléksan az aláírásgyűjtésbe.

És bár ezt az érintettek soha nem fogják elismerni, volt két párt, amelynek elnöke egyik közös, az ügy mellett kiálló sajtótájékoztatón sem vett részt. Igen, ők Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc voltak, és talán az sem véletlen, hogy a többi párt éppen a Jobbik és a DK aktivistáit hiányolta legtöbbször a standokról.

A kudarcnak könnyen lehet az oka az is, hogy a baloldal nem éppen a társadalmat leginkább foglalkoztató kérdéseket találta meg. Hiszen abban a helyzetben, amikor a gazdaság nagy részében munkaerőhiányról beszélnek a cégek, vajon érint-e tömegeket, hogy hány napra kapnak álláskeresési járadékot? Nem beszélve a Fudanról, amely egy kifejezetten budapesti ügy. Pontosan ezért teljesen átlátszó, hogy mi volt az ellenzék valódi célja ezzel az egésszel. Az előválasztás utáni két hónapban szinte teljesen leült ellenzéki tábort igyekeztek mozgósítani, ehelyett azonban egy újabb, méretes pofont kaptak az elvben sajátjuknak mondott tábortól.

A 7-800 ezer baloldali előválasztási szavazóból ugyanis 600 ezer szinte teljesen eltűnt.

Itt lenne az ideje a baloldalnak is belátni, hogy a szavazóik nem hülyék: nem vevők az álkérdésekre, az elvtelen alkukra és a pénztárcájukat is igencsak érintő tervezett intézkedésekre, mint például az egészségügy fizetőssé tétele, vagy a rezsicsökkentés eltörlése. A következő napok sikerpropagandáját hallgatva pedig mindenkinek jusson majd eszébe Horn Gábor örökbecsűje 2008-ból: „Nem azt mondták Feri…”

Kiemelt kép: Az ellenzéki összefogás jelöltjei az október 23-i megemlékezésen. Balról jobbra: Jakab Péter, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Fekete-Győr András. forrás: Dobrev Klára Facebook oldala.