Molnár Miklós atya: Felelősségünk tudatában
Miért nem segítenek az újévi fogadalmak a problémáinkon? Több oka is lehet ennek, de az egyik szempont, amire érdemes odafigyelni, hogy mitől várjuk a változást. Ugyanis megeshet, hogy éppen csak az elhatározásunktól, ami kevésnek bizonyul. Mondok egy egyszerű példát: amikor van egy gyengeségünk, mondjuk a pletykálkodás, amit szeretnénk legyőzni, ha egyszerűen elhatározzuk, hogy a következő időszakban nem fogjuk művelni, eszköztelenül állunk az új feladat elé. Miért? Mert nem vesszük figyelembe, hogy miért van szükségünk egyáltalán arra, hogy folyton megosszuk másokkal a gondolatainkat a körülöttem élőkről. Teszem azt, lehet, hogy valójában arra vágyunk, hogy érezzük, fontosak vagyunk, hogy tudunk olyan dolgokat, amiket más nem, hogy érdekesek vagyunk, vagy, hogy jobbnak érezzük magunkat másoknál.
Ha nem vesszük komolyan az okokat, ha nem haladunk előre az önismeretben, a legtöbb esetben újra elő fog állni az a helyzet, amire válaszként ismét a rossz szokásainkkal fogunk felelni.
Ezért nem fogadalmat kell tennünk, hanem inkább jobban megérteni önmagunkat, hogy aztán sikeresen megtaláljuk a helyes utakat, amelyek segítenek legyőzni a rossz szokásainkat.
Egy másik dolog, hogy felnőttként gyakran még mindig gyermeki magyarázatokat adunk a tetteinkre. Mindig a másik lesz az oka, vagy a felelőse a mi viselkedésünknek. Egyszerűen nem vállaljuk fel a tetteinkért a felelősséget, holott az érett személyiség egyik alappillére ez. A lelkigondozói szolgálat kapcsán sokszor találkozunk azzal, hogy addig nem képes az illető előrelépésre, amíg meg nem tudja fogalmazni magának, hogy ő viseli a felelősséget azért, amiben van – ezt nagyon radikálisan értem.
Csak egy egyszerű példát mondok azért, hogy érthető legyen, mennyire sokrétű ez a dolog! Ismert a pszichológiában az ismétlési kényszer kifejezés, amely leegyszerűsítve annyit takar, hogy az életünk súlyos eseményeit, amelyek mondjuk nagy fájdalommal jártak, ahol kiszolgáltatottak voltunk, gyakran újrageneráljuk az életünk folyamán – abban reménykedve, hogy most másként oldódik majd meg, mint azon a szörnyű napon. (Ez többségében tudattalan cselekedet.) Így történhet meg az, hogy pl. újra és újra áldozati szerepbe visszük magunkat, és közben nem értjük, hogy „miért mindig velünk történik meg ez”.
Egyszer elkapott engem egy illető a szentmise előtt, amikor nekem már indulnom kellett volna misézni. Miközben feszített engem, hogy mennem kellene – ezért sürgettem őt – elmondta, hogy valahogy a családja sosem érti meg, hogy neki több időre lenne szüksége a szerettei részéről, amit soha nem kap meg. Sőt, gyakran agresszívan felelnek az ő igényére. Mennyire szépen kreálta újra – most éppen előttem – azokat a helyzeteket, amikor a családtagjai idegességgel reagálnak az ő szükségleteire! Vajon a családja tehetett erről?
Bizony, a szabadulás a problémáinktól akkor kezdődik, amikor elismerjük, hogy nekünk is van felelősségünk abban, hogy most itt tartunk.
Ahogyan ebben az írásban is, ki más, mint én tehetek arról, hogy nem kerülhet sor sok más gondolatra, melyről írni szerettem volna! Fontosnak tartottam ezeket tisztázni, pedig jó lett volna szólni a világunkban végbemenő folyamatokról, hiszen a Szentcsalád vasárnapja volt, és a családok helyzete válságban van Európában is. A betlehemi vértanúk, az Aprószentek napja is volt, miközben naponta számos abortuszban gyilkoljuk meg a gyermekeinket ma is, hogy ne legyen veszélyben az örömünk, hogy hatalmat gyakorolhassunk az életünk eseményei felett…
A Béke világnapja is volt és ma annyira nem értjük a békét a világunkban: hogy az nem csak leszáll az égből, hanem nekünk kell munkálni az igazság és szeretet útján, mert máshogy nem születhet meg köztünk…
Jó lett volna számadást tartani, amely a konzervatív, jobboldali értékrendekkel rendelkező közösségünk veszélyes tetteire reflektál, hogy egyre jobbak legyünk! Most azonban ezekre nem tértem ki. Legyen ez az év az Istennel való egyre szorosabb kapcsolatunk éve, nem csak a vágyainkban, hanem munkálkodjunk rajta nap, mint nap! Tegyünk érte ma, hogy még ma változhasson az életünk! Így kívánok mindenkinek kegyelmekben gazdag, tiszta örömökkel teli, önfeledt és reményteljes évet!
A szerző korábbi írásai itt találhatók.
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
