Húsz százalékkal nőhet a fizikai munkások bére jövőre

A versenyszféra legtöbb szereplőjénél már elkezdődtek a bértárgyalások. Noha sok vállalat nem januártól, hanem az új üzleti évtől, áprilistól emeli a kereseteket. A szakszervezetek a Magyar Nemzet kérdésére többé-kevésbé kedvező tapasztalatokról számoltak be az eddigi egyeztetésekről. A vállalkozások készülnek a munkavállalók fizetésének rendezésére. A minimálbér és a garantált bérminimum összege januártól húsz-húsz százalékkal emelkedik, ami reálértékben is jelentős felzárkózás. A kötelező legkisebb béreken felül a magasabb keresetűek fizetése is emelkedik.

A lap szerint a jövő évi bérfejlesztések az eddigi tapasztalatok alapján az elmúlt két év megtorpanása után ismét a fizikai munkakörökben hozhatnak nagyobb emeléseket. A képviseletek tájékoztatása szerint átlagosan 15 százalékos bérfejlesztéssel számolnak az érintett vállalkozások, több munkáltató a 20 százalékos bérrendezést sem tartja elfogadhatatlannak bizonyos munkakörökben. A fizikai dolgozók többsége két számjegyű bruttó bérnövekedésben bízhat a minimálbéreken felüli kereseti kategóriákban is – írta a Magyar Nemzet.

Megjegyzik, hogy a fizikai állomány érdemi bérrendezésére sok vállalkozás rákényszerül. Egyfelől a minimálbérek jelentős emelése bértorlódást idéz elő; vagyis aki az idei kötelező legkisebb keresetnél többet, de a jövő évinél kevesebb vagy ugyanakkora bért kap, annak rendezni kell a keresetét. Másfelől az ismét erősödő szakemberhiány is komoly bérnyomást idéz elő, a legtöbb fizikai munkakörben újra verseny folyik a szakképzett munkaerőért, ezt a versenyt pedig az a szereplő nyeri, amelyik a legmagasabb fizetést kínálja – írta a lap.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: unsplash.com

'Fel a tetejéhez' gomb