Berlinben ugyanis – Európa vezető gazdaságának fővárosában, ahol a legutóbbi választásokon azt nem sikerült megoldani, hogy minden szavazókörben legyen annyi szavazólap, amennyi szavazó – idén megjelent a „miszoár” nevű női piszoár.

Az elképzelés valami olyasmi, hogy a nőknek azért tart hosszabb ideig a mosdóhasználat, mert minden esetben be kell fáradniuk egy terjedelmes kabinba és vécécsészét kell igénybe venniük, míg a férfiak a piszoár segítségével sitty-sutty elintézhetik a dolgukat. Ennek jegyében fejlesztette ki egy berlini nő (közösségi finanszírozás segítségével, mondhatni közkívánatra) a taposós vécére hajazó zsírúj találmányt, ahol a felhasználó úgy guggol, mint ősember az erdőben egy bokor mögött; a különbség mindössze annyi, hogy itt szorosan egymás mellett, mintegy társasági élményként guggolnak a nők, az esetleges plénum felé fordulva.

A marketingfotókon persze maradéktalanul felöltözött csajokat látunk, akik ott sorjáznak vidáman, felhúzott skinny farmerban vagy ide-oda lógó bő nadrágban, de nem nehéz elképzelni, miként festene a helyzet, ha a ruházatot (és esetlegesen egyéb cikkeket) is menedzselni kellene élesben. Tehát hogy így a nőknél nem egészen úgy van, hogy slicc le, aztán hajrá. A feltaláló mindenesetre harciasan hangsúlyozza: célja, hogy egyenjogúságot teremtsen ezen alapvető szükséglet terén – és hát valóban ne kötözködjünk. Ha valaki számára feminista vívmánynak minősül a közösségi guggolós p*silés, akkor legyen neki miszoár.

Amikor azonban következetesen a „nőket” emlegetem felhasználóként, valójában elhallgatok egy fontos tényezőt: leírása szerint a miszoár a FLINT-eknek (magyar fordításban a NLINT-eknek) készült. Legújabban ugyanis – szintén 2021 korszakos vívmányaként – vannak a férfiak egyrészről és a nlintek (vagy nlinták) másrészről, ahol utóbbi betűszóként rövidíti a „nők, leszbikusok, interszexuálisok, nembinárisok, transzneműek (és aszexuálisok)” halmazt – méghozzá nem csupán a neomarxista genderaktivisták szóhasználatában, hanem egyre több egyetem terminológiájában is. A regensburgi Műszaki Főiskola egyik minapi űrlapján például a „Melyik nembe sorolja magát?” kérdésre két válasz volt lehetséges: férfi vagy NINTA (ők vannak annyira természettudományosak, hogy az L betűt kihagyják, azaz a leszbikust nem tekintik külön nemnek). Ami jókora diszkriminációnak tűnik, tekintve, hogy a férfiak lehetnek külön kategóriaként férfiak, míg a nők egy betűszó elemévé halványulnak – abszolúte nem érzem magam se nintának, se nlintnek, de még nlintának se, mégis arra kényszerítenének, hogy akként határozzam meg magam. Az LMBTQ mozgalom egyik oldalbordájaként kvázi, a „nem-férfi” konglomerátum tagjaként. Hát kösz.

hirdetés

A miszoár szempontjából azonban eleve kínzó kérdéseket vet fel ez a terminus. Ha egyszer valaki nembináris, miért is menne miszoárba, amely már nevében is utal arra, hogy kifejezetten a misseknek készült? Vagy annyira azért nem nembináris, hogy időnként, szükség esetén, missnek ne vallja magát? Akkor viszont minek bárhol is külön gendervécét biztosítani? Hasonló a helyzet az interszexuálisokkal. Egy nagyszabású tanulmány szerint az elsöprő többségük besorolja magát a két nem egyikébe – vagy férfiként, vagy nőként él és akként is határozza meg magát. Innentől kezdve némileg diszkriminatívnak hat, hogy minden interszexuálist simán a nőkhöz csapnak. És akkor még a magukat transznőnek valló férfiak miszoárbeli jelenlétét nem is feszegettük.

A szeptemberi nagyszabású klímatüntetésen mindenesetre Németországban már a ninták számára jelöltek ki külön szektort safe space-ként, így tehát minden nő, aki tart a cisznemű férfi klímavédőktől, tömörülhetett inkább transzneműekkel, követelve az éghajlat megmentését. Egyidejűleg a komcsi Kínában (Japánnal versengve) kifejlesztettek és bemutattak egy maglev technológiájú vonatot, amely 600 km/órás sebességgel repeszt, és így 5–10 éven belül még a repülőnél is gyorsabb eljutást biztosíthat nagyvárosok között, tisztán és csöndesen. De sebaj, a miszoár szabadalma viszont Európáé.

Francesca Rivafinoli

Kiemelt képünk forrása: missoir.de