A népzenére azért van nagy szüksége a politikusnak, hogy ne hagyja megkérgesedni a szívét

– Az, hogy az ember hova születik, milyen miliőbe, milyen családba, az determinálja az életét. Úgy sejtem, hogy ez így volt az ön életében is, hogy az a vasi faluvilág, a gyümölcsösök, a gazdaság végérvényesen meghatározta az ön gondolkodását, és azokat a célokat, amelyekért a mai napig küzd és harcol. Vagy rosszul látom?

V. Németh Zsolt: Ez így van, bár én már a posztparaszti világba születtem bele, de azért a nagyszüleimnél ott volt még a szarvasmarha, amit gyerekként a szünidőkben őriztünk kint a mezőn. A szüleim már nem az agráriumból éltek, de természetesen volt egy kis kukoricánk, krumpliföldünk, no meg a szőlő, ami azért hagyott munkát. Gyerekkoromban egy parasztszekeret meg kellett tudni raknom, ami hát egy különleges tudomány, hogy az aztán le ne boruljon, mire hazaér a szállítmány. A természet rendje még egy ilyen kis gazdaságban is meghatározó és iránymutató volt a számunkra. Pontosan tudtuk, hogy mikor, minek van itt az ideje. Az évszakok, a jeles napok, a keresztény ünnepek váltakozása adta a ritmust az emberek életéhez. Ezek az események még a mai napig is iránytűként szolgálnak.  

– Milyen muníciót hoztak még otthonról, amelyre szívesen emlékeznek és hálásak érte?

V. Németh Zsolt: Mind a ketten a feleségemmel, hárman voltunk testvérek. Mi hárman fiúk, ők hárman lányok. A nagy család előnyeit hamar megéreztük, hogy milyen jó dolog ilyen sokan együtt élni, illetve, ha baj van, akkor mindig lesz valaki, aki segít, akire számíthatunk. Ellenben megtanultuk azt is, hogy meg kell osztozni a dolgainkon, hogy nem mindig az van, amit szeretnénk, hogy néha félre kell állni a másikért, akinek nagyobb szüksége van rá.

Molnár Klára: Nálunk a három lány között elég nagy volt a korkülönbség. Ez azt hozta, hogy amikor a nővéreimnek megszülettek a gyerekei, akkor hol az egyikhez, hol a másikhoz mentem vigyázni a kicsikre. Így aztán mire odakerültem, hogy nekem lett gyerekem, addigra megtanultam a gyereknevelés csínját-bínját. Ha pedig nekem volt gondom, a nővéreim segítettek ki. Így működik egy nagy család, mindig van kire számítani, akár generációkon átívelően.

– Otthon láttak esetleg pozitív mintát arra, hogyan is működik egy harmonikus házasság, hogyan oszlanak meg a szerepek, hogyan kell túllendülni a hullámvölgyeken?

V. Németh Zsolt: A szüleink idejében azért ezek világos szerepek voltak. Tehát egy falusi háznál voltak férfias feladatok és nőies feladatok. Ott, ahol nem volt még gáz, energia, ott azért fát kellett vágni. Emlékszem, volt mikor tele volt tuskóval az udvarunk, mert hogy azt lehetett olcsón megszerezni a közútkezelőtől, és azokat hasogattuk naphosszat. De talán, ami a legfontosabb, hogy én úgy nőttem fel, hogy azt a fogalmat, hogy féltékenység, maximum a tévében tapasztaltam. Nálunk a családban ilyen nem létezett. Viszont

a szüleim egymáshoz tartozásnak a természetessége, a megkérdőjelezhetetlensége az kézzelfogható volt, és mintaként szolgál a mai napig.

– Elmesélnék a megismerkedésük történetét?

Molnár Klára: Ez egy „vonatszerelem” volt. Mindketten ugyanazzal a vonattal jártunk be Szombathelyre, középiskolásként. A vonatozásnak van egy sajátos kultúrája. Természetes lehetőséget ad az ismerkedésre. Emlékszem feltűnt, hogy Zsolt milyen csodabogár, amíg a vonaton utazó fiatalok Omega-lemezt és gitárt vittek a kezükben, addig ő népzenei lemezeket és citerát szorongatott a hóna alatt, ami akkor kuriózumnak számított. Aztán az ismeretség szerelemmé szövődött, és egy 37 éve tartó házasság lett belőle.

V. Németh Zsolt: Mi nagyon fiatalon összekötöttük az életünket. Én huszonegy éves voltam, a Klári meg tizenkilenc. Vita a társadalomban, hogy mi az ideális kor a házasságra.

Szerintem nagyon sok előnye van a fiatalkorban való házasságkötésnek. Például az, hogy nem két kialakult személyiség találkozik össze, nincsenek rögzült, bevésődött szokások. Mi az önállóság első lépéseit közösen tettük meg. Gyakorlatilag együtt nőttünk fel. A másik óriási haszna pedig a korai elköteleződésnek, hogy fiatalon váltunk nagyszülőkké, ami hihetetlen élmény.

– Mi az önök 37 éve tartó házasságának a titka?

V. Németh Zsolt: Mi nemcsak kitartunk egymás mellett, hanem szoros, megkérdőjelezhetetlen szövetségben élünk. A titok talán az, hogy mindig voltak közösen kitűzött céljaink. Először ugye, hogy legyenek gyermekeink, aztán pedig, hogy életünk legnagyobb vállalkozásaként, felépítsük az otthonunkat. Két éven át, több ütemben. Majd az, hogy a gyermekeinknek is segítsünk otthont teremteni, és hosszan folytathatnánk a sort.

Molnár Klára: Fontos az is, hogy odafigyelünk a másikra, a problémákat mindig megbeszéljük egymással. Ha az embert valami bántja, azt meg kell mondani, mert a másik nem gondolatolvasó. Nem lehet elvárni tőle, hogy kitalálja, mit szeretnénk. Bár mi már lassan kívülről tudjuk egymás gondolatait, viták nálunk is előfordulnak. Viszont sohasem fekszünk le haraggal. Úgy gondolom a humor is elengedhetetlen összetevője a házasságnak, nálunk mindennapos.

V. Németh Zsolt: Mi ketten alkotunk egy egészet. Mikor államtitkár lettem, azt mondtam a feleségemnek: „Klári államtitkár lettünk!”

– Sablonos mondat, de legtöbb esetben igaz, hogy „minden sikeres férfiember mögött, egy erős nő áll”. Az önök esetében sincs akkor ez másként, igaz?

V. Németh Zsolt: Én a politikában annyi tönkrement házasságot láttam az elmúlt negyed évszázadban. Mikor 11 évvel ezelőtt felkértek, hogy legyek államtitkár, egyből megkérdeztem őt, hogy el merjem-e vállani. A válasza az volt: „Rendben, de én nem leszek hétvégi feleség!” Nem is lett. Feladta az Országos Mentőszolgálatnál a nyolcórás vezetői állását, és eljött hatórás beosztotti pozícióba Budapestre, hogy a közelemben lehessen. Vagy mondok egy másik példát. Van egy népzenei együttesünk 25 éve. Hogy próbálni tudjunk, Klári dajkálta a zenekarban született gyermekeket, szállította a koncertre a hangszereket és sorolhatnám. Ő egy igazi Csoda!

Molnár Klára: A házasságunknak egy kritikus pontja volt, amikor meg akartál tanulni török sípon játszani. A népi hangszerek közül az végleg meghaladta a tűrőképességemet. Ki lett tiltva a házból.

– Olvastam egy kedves történetet arról, hogy kezdetben egyáltalán nem kedvelte Budapestet, de Krúdy Gyula prózáját viszont nagyon is. Így Krúdy írásai alapján kezdte el felfedezni a várost, hátha úgy megszereti. Sikeres volt Krúdy idegenvezetése?

V. Németh Zsolt: Ez tényleg így volt. Budapestet maximum hunyorogva föntről, a Gellért-hegyről láttam szépnek, de ha közelebb mentem a városhoz, rettenetes volt az a szemét és piszok, amivel szembesültem. Így hát próbáltam megkeresni azokat a helyeket, ahol Krúdy rendszeresen megfordult, azokat az éttermeket, kávézókat, boltokat, és próbáltam megérteni mit szeretett ez az ember Budapestben. A Kéhli vendéglőben ünnepeltük a házassági évfordulónkat, vagy jelesebb alkalmakat, a Galamb utcai kalaposnál vettem a kalapomat és sorolhatnám. Hasznos volt egy másik szemszögből is felfedezni a fővárost, amely az elmúlt tíz évben elképesztő változásokon ment keresztül. Most már nemcsak hunyorogva, meg távolról, hanem közelről is gyönyörű: a világ legszebb fővárosa.

– Ön a körmendi választókerület egyéni országgyűlési képviselője, amely munkakör már önmagában is egy teljes embert kívánna, de van mellette egy másik szívügye is: a hungarikumok és a nemzeti értékek iránt érzett elhivatottság. Hogy lehet ennyi célért egyszerre küzdeni?

V. Németh Zsolt: Egy jutalomjáték nekem, hogy miniszteri biztosként foglalkozhatok a nemzeti értékeinkkel. Hogy egy népnek milyen a viszonya a régi tradíciókhoz, a népi hagyományokhoz, az sokat elárul magáról a nemzetről, illetve arról, hogy milyen jövőképet választ magának. Én a népszokásoknak, a népi rítusoknak a legnagyobb népszerűsítője és szorgalmazója vagyok. Hisz

az egyik alapvető feladatunk, hogy maradandóvá tegyük nemzetünk kulturális örökségét, a magyarságra jellemző karakterjegyeket, s lenyomatot készítsünk a múltról a következő generációk számára.

– Hogyan tapasztalja, a fiatalokat érdeklik a gyökerek, a hagyományok?

V. Németh Zsolt: A naftalinszagú, az avítt az egy hajszálnyira van a nemzetépítő hagyományoktól. Éppen ezért meg kell nézni, hogy a fiataloknak miért nem tetszetősek ezek a régi szokások, rítusok és vonzóvá kell őket tenni.

Azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan tudjuk a tradicionális népszokásokat úgy átmenteni, hogy közben érdekessé, 21. századivá tesszük. Meg kell keressük a régi hagyományok mai vetületeit, mindezt úgy, hogy a lényegük megmaradjon. A legfontosabb feladatunk tehát, hogy a hagyományt átörökítsük, de folyamatosan megújítsuk, modernizáljuk.   

– Különösen szívén viseli a zártkertek megmentésének sorsát. Ön szerint az utolsó pillanatban vagyunk. Miért kongatja ennyire a vészharangot a zártkertekkel kapcsolatban?

V. Németh Zsolt: Ez egy tájvédelmi mentőprogram. Ha eltűnnek ezek a falusi szőlőhegyek, gyümölcsösök, akkor a magyar táj szegényebb lesz nélkülük. A cél tehát az, hogy megmentsük az ősi tájfajta gyümölcsfákat és ezzel a biodiverzitást, azaz a biológiai sokféleséget szolgáljuk. Sajnos mára nem csak a vadon élő növények és állatok világa szűkült be, hanem a mezőgazdasági terményeké is. Négy növényből áll az étkezésünk 75 százaléka. Jóval kevesebb gyümölcsfajtát ismerünk és fogyasztunk, mint amennyi a szüleink, vagy a nagyszüleink idejében volt az asztalon. Pedig igazán különleges gyümölcsfajták megmentése a tét. Olyanoké, mint a tüskés körte, vérkörte, a cigányalma, batul alma és sorolhatnám. Ezt a sokszínű világot érdemes lenne megtartani a jövő generációjának. Valójában nemcsak a természetet kellene megőrizni az utókornak, hanem azt a közösséget is, amely gondozta, nevelgette régen, ezen kívül a szőlőhegyeken lévő népi, szakrális emlékeket, képszékeket, kereszteket és kis kápolnákat is.

 – Olvastam, hogy egyszer azt nyilatkozta, „mikor először hangszert fogott a kezébe, akkor megváltozott az élete”. Mesélne nekem a népzenéhez való kötődéséről?

V. Németh Zsolt: Nem voltak a családban zenész elődök. Fiatalkoromban emlékszem mindenki gitározott a környezetemben, engem mégis a népi vonal érdekelt. Az egész egy furulyával és a Süss fel nappal kezdődött. Aztán jött a citera, majd a nagybőgő következett, és onnan már nem volt megállás. Végérvényesen beleszerettem a népzenébe, amit autodidakta módon sajátítottam el. Óriási élmény volt például, hogy a Muzsikás együttes dalait, amit diákkoromban, próbálgattam hallás után lemásolni, 35 évvel később a zenekarral egy színpadon játszhattam egy koncerten. Ez egy gitárosnak olyan, mintha Jimi Hendrixszel lépett volna a színpadra.

Bevallom a népzenére azért van nagy szüksége a politikusnak, hogy ne hagyja megkérgesedni a szívét.

– Mit gondolnak azokról a felettébb káros nyugati ideológiákról, amelyek a hagyományos, keresztény konzervatív értékrendszerünk alappilléreit, mint például a család vagy Isten igyekeznek megtámadni és megsemmisíteni?

V. Németh Zsolt: Nem gondoltam volna évtizedekkel ezelőtt, hogy a Kisgazdapárt jelmondatát fogom idézni állandóan, amely így hangzik: Isten, haza, család. Szerintem ennél jobb pártszlogen nem volt azóta sem, mert összegzi mindazt, ami fontos az életben. Mert az értékrendszerünk szerinti, a közösségeinknél alapvető és követendő magatartásmintákat határoz meg. A 21. században folyamatos támadás zajlik mindhárom ellen. Ha csak a legutóbbi fejleményeket nézzük, hogy II. János Pálnak nem lehet közterületen szobrot állítani Franciaországban, leszedik a feszületeket, a karácsony szót törölnék, helyette téli ünnepek kifejezést akarják, illetve meleg Mikulás szerepel a karácsonyi reklámban, vagy gúnyt űznek a szent családból, egy szakállas Szűz Máriával. Elképesztő, ami itt folyik! Ezek nyilvánvalóan neomarxista törekvések. Ahhoz, hogy végül az égi családot tönkre tudják tenni, ki tudják radírozni, ahhoz először a földi családokat kell tönkretenniük.

Azon gondolkoztam, hogy talán a világ vége nem is az, hogy egyszer csak szétnyílik a föld, széthasad minden, és összedőlnek a házak, hanem ez. Hogy mindent tönkretesznek, amiről eddig azt hittük, érinthetetlen.

Molnár Klára: Éppen ezért mennyire csodálatos, hogy egy ilyen országban élhetünk, ahol alaptörvénybe foglalják az Isten által determinált férfi és női szerepeket, ahol család- és otthontámogatással igyekeznek segíteni, hogy minél több gyermek megszülethessen. Büszkeséggel tölt el, hogy a hazám kiáll a keresztény értékekért és szembemegy ezzel az őrült nyugati áramlattal.

Kisfaludy Nóra

„A feleségemnél én legyek az első, bármi másban a második helyet is elfogadom”