Gyere el hozzánk, szüless újra meg mibennünk, Jézus!

„Eljöttünk Hozzád, hiszen Te is eljöttél hozzánk, Jézus! Karácsonyt hoztál, örök fényt hoztál nekünk, Jézus. Gyere el hozzánk, szüless újra meg mibennünk, Jézus! Gyere el hozzánk, tisztítsd meg a szívünk-lelkünk, Jézus!” – ezekkel a sorokkal ér véget a bibliai  születéstörténet megfelelő részeit, és a hozzájuk gondolt, 8 vers-dalból álló produkció, amelyet a Szent Imre Gimnáziumban is bemutattak.

Eljöttünk Hozzád a Szent Imre Gimnázium színpadán (Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap)

És hogy miről is szól az Eljöttünk Hozzád? Röviden: az első karácsonyról, bővebben: arról, hogy a Bibliából jól ismert, kétezer éves születéstörténet eseményeit hogyan élhették meg a szereplők, illetve milyen gondolatokat és érzéseket indít el bennünk, akik most várunk a Megváltóra.

Fodor Tamás, Dinyés Anna, Számel Soma, Bellák Miklós, Gedeon András (Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap)

Az összefüggő zeneszámok között Lukács evangéliumából hangzik fel Jézus születésének története, a dalok pedig kommentálják, vagy éppen tovább gondolják a felolvasott részt. Mária meglepődését az angyali köszöntésre és túláradó örömét a Magnificatban. József csalódását, kétségbeesését, és végül a felszabadult örömet, amit megint csak egy angyali bejelentés okoz. A világ elutasító voltát akkor, ott Betlehemben, és ma itt Európában. Végül a születés pillanatát, ami kicsit sem hasonlított a fenyőfa-díszes, cukormázas és száncsengős karácsonyokra, és mégis kétezer éve élteti az egész világot.

Bayer Róbert (baloldalon) szövegei is tapsot érdemelnek (Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap)

Bayer Róbert és Fodor Tamás 32 évvel ezelőtt írták a dalciklus szövegét és zenéjét.


Hirdetés

„A Ciszterci Szent Imre Templom gitáros kórusában ismertem meg Robit, aki korábban is írt dalszövegeket a kórus repertoárjába. Jött az ötlet: írjunk közösen egy hasonló darabot karácsonyra. Másfél évvel később, 1989 ádventjének végén volt a bemutató a templomban. Hosszú szünet után, a kilencvenes évek végén egy amatőr színvonalú stúdiófelvételt készítettünk az Eljöttünk hozzádból. Néhány évig koncerteztünk is vele, de utána megint más zenékkel foglalkoztam sokáig. Azt, hogy most, több mint harminc év után újra elővettük, a gyerekeimnek köszönhetem. Karácsonyonként mindig újra elkezdték hallgatni, és velük együtt hallgatva rájöttem, hogy ez a zenei anyag megérdemelne még egy nekifutást. Barátaim – Marczell Marci és Puskás Csaba – biztatására elkezdtem a munkát. A kórus helyett szóló énekesek kapták a főszólamokat, de lényegében az eredeti zene maradt mindenütt”

– tudtuk meg a Zeneakadémiát végzett hegedűstől, Fodor Tamástól, aki a klasszikusok mellett Presser Gábor, Szörényiék, Al Jarreau, a Chicago, Stevie Wonder és Michael Jackson, valamint a Continental Singers dalain nőtt fel.

Huszák Zsolt Maci játszik (Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap)

– Régi és új zenész barátokat hívtam meg a csapatba, akiknek nagyon sokat köszönhetek. A munka nagy részét ingyen, barátságból végezték el, olyan lelkesedéssel, mintha a saját projektjükről lenne szó! A Kovács K. Zoltán Alapítvány támogatásának köszönhetően a Szent Imre Gimnázium Békefi-termében tartott jubileumi koncert mindannyiunknak nagy élmény volt! Az utóbbi évtizedek legnagyobb álma valósult meg az életemben, és örülők, hogy ez másoknak is ilyen sokat adott – mondta a zeneszerző, aki gitározik is a produkcióban.

Marczell Márton szereti ezt a szöveget, szereti ezt a zenét (Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap)

Marczell Márton az elsők között volt, akik akarták ennek a produkciónak az újjászületését.

„A könnyűzene kifejező eszköztára végtelenül széles és színes, és mindig is hiányérzetem volt azzal kapcsolatban, hogy a keresztény könnyűzene miért olyan szűk és kicsi szeletét használja ennek. Hasonlóan éreztem a magyar nyelv, a magyar vers kifejező szépségével kapcsolatban. Később jobban megértettem, hogy a dicsőítő dalok sokszor szándékosan vállalják fel ezeket a korlátokat az egyetemes mondanivaló vagy az együtt énekelhetőség érdekében, de a hiányérzet megmaradt, most már abban a vonatkozásban, hogy akkor viszont miért ilyen ritka ebben a műfajban az előadásra szánt zene, ami mentes lehetne az ilyen kötöttségektől. Ekkor ismertem meg Fodor Tomi és Bayer Róbert szerzeményeit, és újra-újra hallgatva őket, egyre inkább eltöltött az az érzés, hogy végre megvan, amit mindig is kerestem. Ezek a dalok nem félnek meríteni a rock, a funky, a soul vagy akár a musicalek zenei világából, végül mégis egységes hangzásvilággá állnak össze. Bayer Robi szövegei bátran mernek költőien és mégis nagyon személyesen fogalmazni, ezáltal téve sokkal átélhetőbbé a karácsonyi történetet. Így nem volt kérdés, hogy csatlakozzam a mű felújítását követelők táborához, majd Tomi felkérésére az előadáshoz is.”

Dinyés Anna egyik-másik dalt már rongyosra hallgatta, mielőtt ő énekelte volna (Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap)

Dinyés Anna zenészcsaládban született, és bár édesapjától, Dinyés Somától és édesanyjától, Szili Gabriellától a klasszikus komolyzenei és régizenei alapokat kapta meg, tőle mégsem áll távol az igényes „könnyűzene” sem.

„Egy napon Tamás felhívott, és valami olyasmivel indította a beszélgetést, hogy ‘Neked ilyen… szép hangod van, igaz?’ Aztán ebből az lett, hogy beszervezett az Eljöttünk hozzád-projektbe, még akkor, mikor nagyon kezdetleges volt. Átugrottam felvenni egy dalt, és megcsináltuk. Az eredeti ‘terv’ az volt, hogy készítünk egy jó stúdiófelvételt, aztán majd karácsony környékén be is mutatjuk. Azóta ez kinőtte magát egy koncertsorozattá, zenekarral, vokálokkal, a felvétel pedig még mindig készülőben van. Szerintem nagyon különleges ez a dolog, jó, hogy valami újat tudunk nyújtani a hívő magyar embereknek. Na meg én ezeken a dalokon nőttem fel – szó szerint, volt egy CD, amin néhány a most játszott dalok közül rajta volt, meg pár másik, és mivel a Tamás és a mi családunk nagyon jó barátok már régóta, természetesen nekünk is volt belőle egy, amit a család összes tagja rongyosra hallgatott, és mostanra már kívülről tud.”

Gedeon András: Megfogott, hogy József mennyire emberi (Fotó: Szennyes Krisztián/Vasárnap)

A Józsefet megszólaltató Gedeon András nem titkolta, hogy elsőre nem ment könnyen a szereppel való azonosulás.

„Nekem eleinte nehézséget okozott a dalok előadásában, hogy milyen sokféle arcát: a dühöset, a megszégyenültet, a kétkedőt, a kiábrándultat, a megbántottat – kell megszólaltatnom Józsefnek, de végül éppen ez volt az is, ami megfogott benne, hogy ez így annyira emberi.”

Az Eljöttünk Hozzád produkció idei utolsó élő előadása december 17-én este a  Háló Kulturális és Közösségi Tér – S4-ben volt, és bár a közreműködők kicsit szomorkodnak, jövőre folytatják a felvételekkel.

Ízelítő az Eljöttünk Hozzád bevezetőjéből: Dadogva beszélünk az Istenről

 


Az Eljöttünk Hozzád előadói 2021 karácsonyán

Dinyés Anna – ének
Gedeon András – ének

Marczell Márton – billentyűs hangszerek

Bellák Miklós – gitár
Fodor Tamás – gitár
Huszák Zsolt – basszusgitár

Számel Soma – dob


Varga Mónika – vokál

Nagy-Babos Rebeka – vokál

Baris Gábor – alt saxofon

Puskás Csaba – trombita

Skerletz Gábor – harsona

 

'Fel a tetejéhez' gomb