Újabb díjat vett át Karikó Katalin

Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja az elismerést kedden vette át a Debreceni Egyetem (DE) aulájában rendezett ünnepségen.

Kitüntetés a molekuláris medicina területén

Mátyus László, a DE általános orvostudományi karának dékánja felidézte, hogy a 2003-ban alapított kitüntetéssel a molekuláris medicina területén nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját ismerik el. A díjat ezúttal 18. alkalommal adták át. Az eddigi díjazottak között az élettudományi terület olyan meghatározó alakjai szerepelnek, mint például a humán örökítőanyag megismerésének apostola, Craig Venter. Az immunrendszer karmesterének tekintett dendritikus sejtek felfedezéséért – a Debrecen-díjat követően – Nobel-díjat is kapott Ralph Steinman, és az elhízásért felelős genetikai mechanizmusok feltárásáért 2014-ben díjazott Sir Stephen O’Rahilly.

Szomorú nap a vírusoknak

Karikó Katalin – megismerve a korábbi díjazottak teljes névsorát –, az átadást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, több tudóst személyesen ismer közülük. Van akivel jelenleg is együtt dolgozik.

„Nagy elismerés közéjük tartozni”

– mondta. Örömét fejezte ki, hogy a debreceni orvoskar professzorai az idén titkos szavazással őt érdemesítették a díjra. A sajtótájékoztatón utaltak rá, hogy 2020-ban Karikó Katalin szabadalma alapján készült el a világon elsőként klinikailag is bizonyítottan hatásos harmadik generációs Pfizer-BioNTech Covid-19 (Comirnaty) vakcina.

„Szomorú napja volt a vírusoknak, amikor kiderült, hogy van mRNS-vakcina, és hatásos”

– mondta a kutató. Hozzátette: nagy felelőssége van mindenkinek – kutatóknak, orvosoknak, újságíróknak, ő magának is –, hogy minél több emberhez, minél több információt juttassanak el erről közérthetően. Azt mondta, a harmadik vakcina megsokszorozza a védelmet. Hozzátette: meg kell értetni az emberekkel, hogy mitől véd a vakcina. Nem a megfertőződéstől véd, de a lélegeztető géptől, a haláltól igen – tette hozzá.

Tovább folytatódik a kutatás

Karikó Katalin megindultan idézte fel egy New York-i idősotthon kétszáz lakóját. Az idősek látva, hogy ő is megkapta az oltást, valamennyien beoltatták magukat. Később kitört a járvány az otthonban és senki nem halt meg – tette hozzá. Az Európa legnagyobb magántulajdonban lévő biotechnológiai vállalata, a mainzi BioNTech alelnöke, az amerikai Pennsylvania egyetem kutatója tervei szerint a Covid-19 járvány csillapodását követően sem hagy fel az mRNS-es kapcsolatos kutatásaival. Ezeknek középpontjában a tumorokba injektált RNS, az autoimmun betegségek, valamint a rák elleni vakcináció áll majd – hangzott el a tájékoztatón.

A DE aulájában tartott díjátadón Karikó Katalin angol nyelvű szakmai előadását megelőzően Mátyus László dékán adta át a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elismerést a tudósnak, akinek „az életútja példaértékű generációk számára”.

(MTI)

Kiemelt képünkön Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja az elismerés átadásán a Debreceni Egyetemen 2021. december 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre