Ki temesse újra idegenbe szakadt magyarjainkat, ha nem Magyarország?
Temetni szomorúság, temetni gyász, temetni kötelesség. Újratemetni megnyugvás, újratemetni elégtétel és kétszeresen is kötelesség: mert a miénk, hogy megtegyük, és mert övék, hogy részesülhessenek a minden embert megillető, végakaratuknak megfelelő végtisztességben – mondta az amerikai emigrációban 1974-ben elhunyt Slachta Margit szerzetes nővér újratemetésén, kedden a Fiumei úti sírkertben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Harmincegy évvel a rendszerváltoztatás után megint újratemetünk. Politikai ellenfeleink és rosszakaróink többször is gúnyolódtak, hogy túl sokat foglalkozunk a múlttal. Ez persze nem igaz, de az igen, hogy ők meg túl keveset, úgy tűnik, vannak, akik a múltat még mindig végképp el akarják törölni – fogalmazott Semjén Zsolt.
Egy konzervatív ember úgy néz a jelenből a jövőbe – folytatta –, hogy közben elődeit tiszteli és jelenvalóvá teszi törekvéseiket. Ezért temettük újra a Hercegprímást, a Kormányzót, 1956 ismert mártírjait és ismeretlen hőseit, Barankovics Istvánt és más nemzethű politikusokat, művészeket, akik annak idején nem lelhették honjukat a hazában.
Ki temesse újra idegenbe szakadt magyarjainkat, ha nem Magyarország? Ki szervezze az újratemetéseket, ha nem a Magyar Állam? – tette fel a kérdést beszédében a miniszterelnök-helyettes. Amikor Rákóczi fejedelmet hazahozták a kassai dómba, egy ország könnyezve ünnepelt – hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, Kossuth esetében is evidencia volt, hogy a mindenkori Magyar Állam és kormány kötelessége, hogy a különböző korok és okok miatt idegen földben lévő nagy magyarjaink hamvai hazakerüljenek. Ez kötelesség, főhajtás és elégtétel.
Némelyek évtizedek óta erőltetik az úgynevezett „női kvótát” az állítólagos emancipáció nevében. Mi ehelyett az évezredes magyar történelem nagy asszonyaira és tetteikre tekintünk. Adott csodálatos szenteket az Árpád-ház: Gizella királynét, Szent Erzsébetet, Szent Margitot, Szent Kingát és Boldog Jolántát, volt bátor Kanizsai Dorottyánk és Zrínyi Ilonánk, és a XX. század közepén – a legnehezebb időkben – a már boldoggá avatott Salkaházi Sáránk és Slachta Margitunk, aki a hazai katolikus nőmozgalom elindítója volt – hangoztatta Semjén Zsolt. Felidézte: nevéhez fűződik a női méltóság elismertetése és védelme, a „keresztény feminizmus” követeléseinek megfogalmazása, amely világnézetében természetesen eltért a radikális feminista ideológiától. Margit testvér vallotta az emberi jogok kiterjesztését, de a nők sajátos értékét és érdekét nem szakította ki sem a természet rendjéből, sem a családból, sem a társadalom egészéből. Mindezek érvényesítésére hozta létre a Keresztény Női Tábort. Nemzethűségét is ugyanez a katolikus egyetemesség jellemzi:
„Keresztény szemmel nézve mi látjuk, hogy minden nemzet kapott egy bizonyos hivatást az Úristentől, s azért, hogy istenadta hivatását betölthesse, egy nemzetet sem szabad eltiporni.” – vallotta Slachta Margit.
Érdekérvényesítő karizmájáról Semjén Zsolt felidézett egy epizódot: 1943 elején a szlovák belügyminiszter bejelentette, hogy „zsidótlanítani” fogják az országot. Ekkoriban tett látogatást Spellmann bíboros, New York érseke XII. Pius pápánál. Ennek hallatára Margit testvér Rómába utazott. Az érsek, aki jól ismerte az akkor már az Egyesült Államokban is működő szociális testvérek munkáját, fogadta Slachta Margitot, és audienciát eszközölt ki számára a Szentatyánál. A pápa, hallva a szlovákiai zsidóságot fenyegető veszélyt, tiltakozásra utasította a szlovák püspököket, aminek meg is lett az eredménye!
Bátorságára jellemző – emelte ki a miniszterelnök-helyettes –, hogy a háború utáni időszakban, 1948-ban, az egyházi iskolákat államosító törvényjavaslat ellen ő és Barankovics István, a Demokrata Néppárt elnöke szólalt fel, és harcolt minden kommunista megfélemlítési kísérlet ellenére és ellenében!
Margit testvér egész életét – személyes lelkiségét és történelmi művét – összefoglalhatjuk egy elmélkedéséből vett részlettel: „nem csak azt a rosszat nem akarom, amit az Úristen nem akar, de nem akarom azt a jót sem, amit az Úristen nem akar. A jó Istenre kell ráhagynom, hogy azt a jót, amelyre én vágyom, akarja-e, akarja-e általam elérni, vagy egyáltalán mikor akarja elérni. (…) Az én részem a munka, a jó Istené az áldás.”
Kedves Margit testvér! A Mindenható Isten adjon neked végső nyugalmat magyar földben, és segíts minket itt, Odaátról! – zárta beszédét a Fiumei úti sírkertben Semjén Zsolt.
