Áder: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt

Az egyházak társadalmi jelenléte a koronavírus-járvány idején is élő, eleven maradt - mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden kedden a Sándor-palotában.

Áder János köszöntőjében arról beszélt: az elmúlt csaknem két esztendőben a koronavírus-járvány rendkívüli feladatokat adott a magyarországi egyházaknak is.
Válaszokat kellett adniuk a legnehezebb kérdésekre. Vigaszt kellett nyújtaniuk, amikor a lélekharang naponta szólt az elhunytakért, tartaniuk kellett a lelket a betegekben és családtagjaikban.

Emellett a spirituális és közösségi élet szokatlan, online módjait kellett kialakítaniuk és felelősséggel kellett dönteniük a rájuk bízott iskolák és diákok, idősotthonok és lakóik érdekében – sorolta az államfő. Néha pedig megrendülten tudomásul kellett venniük, hogy egy közösség elveszítette papját, lelkészét, hitoktatóját – mondta. Miközben sokféle rítus és kapcsolattartási forma vált egy időre lehetetlenné, az egyházak társadalmi jelenléte eleven maradt.

„A járvány idején is erős, cselekvő, éltető közösségeknek, szeretettel szolgáló egyházaknak bizonyultak”

– fogalmazott Áder János, köszönetet mondva az egyházak minden tagjának, a vezetőktől az önkéntesekig.

Azt is mondta: a járvány most is számtalan egyéni és közösségi aggodalomra ad okot, „de a sokszor felfoghatatlan drámák mellett a tavalyi helyzetünkhöz képest a küzdelemhez mégiscsak jobb, hathatósabb emberi eszközök vannak a kezünkben”. Áder János elbúcsúzott az egyházi vezetőktől, akikkel köztársasági elnökként utoljára találkozott adventi ebéden és megköszönte nekik az elmúlt tíz évben tőlük kapott segítséget.

(MTI)

Kiemelt képünkön Áder János köztársasági elnök tanúságtétele az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) a budapesti Hungexpón 2021. szeptember 10-én. MTI/Bruzák Noémi

Iratkozzon fel hírlevelünkre!