Advent mélységei

Tél van. Ilyenkor az emberek mindig is igyekeztek valamiből erőt meríteni, mert nem egyszerű nekünk, hogy hamar van sötét, hogy hideg van, hogy az ősz szép színei is elmúltak már. Az advent egy olyan időszak, amikor meg kellene engednünk magunknak, hogy ezek a hiányok, nehézségek, sőt akár a bűneink súlya is közel jöjjön hozzánk.

Az az idő, amikor megengedjük, hogy érezzük a vállunkon levő kereszt igazi súlyát.

A végességünket, a múlandóságunkat, az esendőségünket. Erre az útra nem lehet másként vállalkozni, csak Istennel. Mert ez az út depresszióhoz is vezethet, ha egyedül, vagy csak embertársainkkal akarjuk megtenni. A karácsony ünnepe éppen arról szól, hogy Isten válaszol a bennünk levő küzdelmekre. Ha nem merjük Vele együtt közel engedni ezeket a terheket, akkor nem fogjuk megérteni, mekkora kincs az, hogy a Második Isteni Személy emberré lett!

Nekünk, keresztényeknek a karácsony válaszában egy küldetés is adódik: ahogyan szeretnénk olyanok lenni, mint Krisztus, szeretnénk Hozzá igazítani az életünket, rá kell ébrednünk, hogy Isten felelete a mi szenvedéseinkre, hiányainkra az, hogy felvállal minket. Emberré lesz. Elszenvedi, átéli a mi természetünk nehézségeit: a betegségeket, a meg nem értést, a kitaszítottságot, a megkísértést. „Mindenben hasonló lett hozzánk a bűnt kivéve.” (vö.: Zsid 4) – Így a mi küldetésünk, hogy mi is együtt tudjunk érezni azokkal, akik küzdenek, akik szenvednek, akiknek nehéz az élet.

Hogy felvállaljuk a közösséget a teremtett világgal és minden emberrel.

Több ezer éve foglalkoztatja az emberiséget, hogy miért szenved az igaz is, ha egyszer Isten szeret minket. A karácsonyban felcsendülő üzenet egy nehéz, de nagyon szép választ ad erre. Ekkor, ugyanis, az Isten emberré lesz, hogy megtapasztalható legyen. Hogy a mi földhöztapadt felfogásunkkal is megérezhessük: Isten nem fut el a mi sorsunk elől. Nem fordít hátat, amikor mi megvalljuk a bűneinket, hanem átölel. Amikor mi elfutnánk magunk elől, mert annyira torznak látjuk a lényünket, Ő felvállal minket. Hogy miért szenved az Isten? Mert így tudja felemelni a mi lelkünket. Így érezzük, hogy közünk van Hozzá, mert Ő kifejezte, hogy bár távol jártunk Tőle, azért nem mondott le rólunk.

Miért engedi meg Isten, hogy az igaz is szenvedjen? Nem örül a fájdalmunknak, de tudja, hogy csak így tudunk elmenni azokért, akik még a bűnt választják az életükben.

Csak a keresztjeinken keresztül találjuk meg először a közösséget azokkal, akiknek a szívét a földhöz tapasztja a múlandó öröm csábítása, vagy az evilági gondok terhei. Hogyne értenénk meg, hogy miért olyan vonzó a kísértés, hogy az egyszerűbb utat válasszuk, vagy a pótszerek ígérte gyors és könnyű örömöket? Hiszen mi magunk is érezzük, olykor mennyivel egyszerűbb lenne belefelejtkezni a felszínes szórakozásba! Kiélni minden vágyunkat, átadni magunkat a pillanatnyi szükségleteinknek. Érezzük mi is ezeket! Ezért nincs bennünk megvetés, hiszen, ahogy a katekizmus mondja, mindnyájan koldusként megyünk az Úr elé. Pontosan ugyanúgy küzdünk mi is a nehézségekkel, csak éppen mi nem szeretnénk feladni, hogy többet hozzunk ki az életünkből.

Ha meg merjük engedni, hogy az advent erre fordítsa a figyelmünket, ha nem takarjuk el azt valami felszínes örömmel, akkor lesz válasz számunkra a karácsony! Aki felszínesen éli meg ezeket a heteket, annak a karácsonya is ilyen lesz! De, ha beleengedjük magunkat a realitásba, akkor a végén valódi boldogságot találunk! A megtestesülés titka számunkra azt jelenti, hogy Isten olyankor sem hagy magunkra, amikor mi már feladnánk. Szeretettel van irántunk, hogy fel tudjunk kelni és jó emberekké tudjunk válni.

Molnár Miklós atya

Miklós atya további írásai ide kattintva olvashatók.

Kiemelt kép forrása: MTI/Balogh Zoltán