Védelmet nyújtanak az omikron ellen a jelenlegi vakcinák

Kell-e módosítani a vakcinákat?

Emer Cooke az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonságért felelős bizottságának ülésén közölte, mivel a vírusok mutálódnak, az EMA tavaly február óta iránymutatást ad a vakcinagyártóknak az oltóanyagok gyors átalakítására a koronavírus új változataihoz. Kiemelte ugyanakkor, még nem tudni, hogy a gyógyszergyártóknak módosítaniuk kell-e a már engedélyezett vakcináikat. Erre a múlt héten Dél-Afrikában felfedezett, a koronavírus omikron nevű változata elleni védelem érdekében lenne szükség, de az uniós ügynökség készül a lehetőségére.

Beszélt arról is, hogy a gyógyszerügynökség szoros kapcsolatban áll a nemzetközi szabályozókkal. Köztük az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal (ECDC). Vészhelyzeti terveik készen állnak, de – mint mondta – remélik, hogy nem lesz szükség az alkalmazásukra. Kijelentette: az omikron esetében az eddig szerzett tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a már engedélyezett oltóanyagok hatékonyak. Védelmet nyújtanak továbbra is a fertőzéssel járó súlyos tünetekkel szemben és csökkentik az elhalálozás kockázatát.

„Még ha az új változat gyorsabban terjed is, a rendelkezésünkre álló vakcinák továbbra is védelmet nyújtanak. A védőoltás az elsődleges eszköz marad a járvány elleni küzdelemben”

– fogalmazott.


Hirdetés
Közös ajánlás

Az emlékeztető oltásokkal kapcsolatban azt mondta, az EMA és az ECDC egy héten belül közös ajánlást adhat ki arról, hogy milyen gyártótól származó vakcina lehet a leghatékonyabb a védőoltás harmadik adagjának. Emlékeztetett, az amszterdami székhelyű uniós gyógyszerügynökség ez idáig a Pfizer/BioNTech Comirnaty, az AstraZeneca Vaxzevira, a Moderna Spikevax, valamint a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinájának használatát javasolta. Ezeket az Európai Bizottság engedélyezte. Az ügynökség emellett vizsgálja a Szputnyik V-t, a Sanofi vállalat Vidprevtyn nevű oltóanyagát, a Sinovac, valamint a Novavax gyógyszergyár vakcináját. Hozzátette, az EMA várhatóan néhány héten belül uniós használtra ajánlhatja a Novavax vakcináját is.

Vizsgálják a Szputnyik hatékonyságát az új variánsra

Eközben Kirill Dmitrijev, az orosz vakcina külföldi előmozdításával foglalkozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója kedden az amerikai CNBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: három hétre lehet szükség annak megállapítására, hogy mennyire hatékony a Szputnyik V az új koronavírus omikron változata ellen.

Dmitrijev az TASZSZ hírügynökség által ismertetett interjúban úgy vélekedett, hogy szükség esetén 100 millió adag módosított Szputnyik V-t gyárthatnak le február végére. Mint mondta, a fejlesztők készek a vírus bármelyik változatához hozzáigazítani az oltóanyagot. Például a delta esetében erre nem volt szükség. Okszana Drapkina, az orosz egészségügyi minisztérium megelőző orvostudományi kutatóintézetének igazgatója a Szolovjov Live YouTube-csatornán azt mondta, hogy a már létező vakcinák a SARS-CoV-2 omikron változata esetén is megóvnak a betegség súlyos és halálos kimenetelű lefolyásától.

Külföldön rekedt oroszok

A TASZSZ diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte, hogy mintegy 1500 orosz állampolgár rekedhetett a Dél-afrikai Köztársaságban. Az omikron terjedése miatt ugyanis Oroszország, más országokhoz hasonlóan, leállította az afrikai kontinens déli országaiba irányuló repülőjáratait. A turisták helyzetét nehezíti, hogy a térségbe még közlekedő európai légitársaságok zöme csak az uniós országok állampolgárait szállítja. A többi pedig felsrófolta az árait.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak nyilatkozva kizárta annak lehetőségét, hogy Moszkva bírsággal sújtsa azokat, akik megtagadják a Covid-19 elleni védőoltás beadását. A görög kormány kilátásba helyezte, az osztrák pedig fontolóra vette a pénzbüntetés bevezetését.
Az orosz operatív törzs adatai szerint az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 32 468-tal – ez a legkisebb szám október 15. óta – 9 636 881-re emelkedett. A napi növekmény 0,34 százalék, a tünetmentes esetek aránya 7,6 százalék.

Az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 1229-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 275 193-ra nőtt Oroszországban. A felépültek száma 33 442-vel 8 329 253-ra gyarapodott. Az országban 1 032 435 aktív esetet tartanak nyilván. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 224,9 millió, az elmúlt napon pedig 369 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 768 641 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

(Forrás: MTI)

Kiemelt kép forrása: MTI/DPA pool/EPA/Andreas Arnold

'Fel a tetejéhez' gomb