Modernizáljuk a családjogot, ha belepusztultok is

„Modernizáljuk a családjogot. Bevezetjük, hogy a jogi szülőkkel egyetértésben legfeljebb két további felnőtt – társadalmi szülőként – szintén felügyeleti jogot kaphasson. Ha egy gyermek két nő házasságából születik, akkor jogilag automatikusan mindketten a gyermek anyái lesznek, hacsak nem egyeznek meg másként. Megvizsgáljuk az anyagi juttatás nélküli béranyaság (azaz a dajkaterhesség) legalizálásának lehetőségét. Eltöröljük az abortusz orvosi reklámozásának tilalmát. Hathatós törvényi intézkedésekkel lépünk fel az ellen, hogy életvédők abortuszra készülő nőket szólítsanak meg a klinikák előtt. A felnőttek körében is törekszünk a reparatív terápia minden formájának betiltására. Önrendelkezési törvényt léptetünk életbe, amely lehetővé teszi a bemondás alapján történő nemváltoztatást.”

Nem, a fentieket nem valamely rögeszmésen riogató homofób szerző fiktív disztópiájából idéztem, de még csak nem is a kaliforniai demokraták ötéves tervéből, hanem az új német szoci-zöld-liberális koalíció kormányprogramjából. „A berlini gyors elindult, és meg sem fog állni Magyarországig” – üdvözölte az ottani fejleményeket Karácsony Gergely, és ha ő mondja, akkor kik vagyunk mi, hogy megkérdőjelezzük: egy magyarországi szoci-zöld-liberális koalíciótól is hasonlókra lehetne számítani.

Ez a „társadalmi szülőség” még egész ártalmatlannak tűnhet: eddig amiatt problémáztunk, hogy hány gyerek nő fel egyetlen szülővel, hát akkor most ujjongjunk, hisz mostantól akár négy szülője is lehet hivatalosan. Papa, Apu, Mama és Anyu, vagy Apa, Papi, Apuci és Anya, de persze elképzelhető Anya, Anyu, Mama és Anyuci is, lehet kombinálgatni. Csakhogy figyeljük meg jól: a szöveg jogi szülőket és társadalmi szülőket különböztet meg, biológiairól már szó sincs.

A biológiai nem után immár a biológiai szülő is feloldódik a korlátlan önmegvalósítási lehetőségek tengerében, csak épp gyerek legyen a talpán, aki kiigazodik, ki is ő és kiktől származik.

Különös tekintettel a leszbikus pároknál születendő (szélsőséges esetben akár béranyával is kihordatható) gyerekekre, akiknél alapértelmezetten a két „anya” lesz a két szülő, „hacsak nem egyeznek meg másként”. Azaz a jog mostantól majd úgy tekinti, hogy a gyermek két petesejtből lett, de simán lehet egyezkedni, nem gond – igény esetén az állam még akár azt is elhiszi, hogy a két szülő közül az egyik férfi. Fura módon azonban a heteroszexuális párok számára nem kínálják fel (megfordítva) a lehetőséget, hogy a főszabálytól eltérve két anyát anyakönyvezzenek, pedig a jogegyenlőség ezt kívánná.

A jogegyenlőség persze ott se egészen tiszta, hogy az orvosok a jövőben reklámozhatják abortuszszolgáltatásaikat, az életvédők viszont nem szólíthatják meg a rendelőbe igyekvő nőket, segítséget ajánlva nekik. Legalább egy statisztikát jó lenne látni arról, hogy a magzatukat valamely külső támogatásnak köszönhetően végül mégis megtartó nők jobban szenvednek, mint a posztabortusz szindrómával küzdők. Egyetlen ilyen kimutatás, és máris hajlandóak lennénk belátni, hogy szó sincs kettős mércéről.

De az se világos, hogy amennyiben egy biológiai férfi bemehet az anyakönyvi hivatalba, és szólhat, hogy mostantól inkább nő lesz, vagy az úgynevezett „harmadik nemet” kéri a maga számára, mert arra vágyik, akkor egy másik biológiai férfi miért ne kopogtathatna be a pszichológushoz azzal, hogy gyanítja, apahiánya miatt érez homoszexuális vonzalmat, ezért szabad akaratából szeretne valamiféle terápiás segítséget, hátha változás áll be és képes lesz heteroszexuális párkapcsolatra, merthogy ő speciel arra vágyna.

Különös dolog ez a szexuális önrendelkezés, ahol kizárólag az LMBTQ+ irányban lehet haladni, HIV-fertőzéssel, testcsonkítással, illetve élethosszig tartó masszív hormonterápiával és kétszeres-háromszoros halálozással, a visszafordulás szigorúan tilos. Merthogy az árthat.

Az érv persze többnyire az, hogy „a homoszexualitásból márpedig senkit nem lehet kigyógyítani, ellenben nembinárisból egy csomó van”, csakhogy Németországban már 2018 óta bárki, aki erről orvosi papírt tud felmutatni, anyakönyveztetheti magát nembinárisként – ehhez képest a friss német koronavírus-statisztikák tanúsága szerint eddig egyetlen nembináris sem kapta el a covidot. 2020 márciusa óta 48,9 százalékban férfiak, 51,1 százalékban nők produkáltak pozitív tesztet, ami összeadva sajnos kereken száz. Két lehetőség van: vagy nembinárisnak lenni a legtökéletesebb Covid-vakcina, mert még a megbetegedéssel szemben is hibátlanul véd (szabadalmaztatnám is ezúton), vagy kénytelenek vagyunk elismerni, hogy az emberek valamiképpen mégiscsak mind besorolhatók két nemi kategóriába.

Az új német családügyi miniszter egyébként az a zöld Anne Spiegel lesz, aki tartományi klímaügyi és környezetvédelmi miniszterként a júliusi tragikus árvíz előtt néhány órával még megnyugtató sajtóközleményt adott ki, miszerint a meteorológusok vészjelzései ellenére szó sem lesz extrém magas vízszintről.

Félő, most is fölösleges lenne figyelmeztetni őt, milyen következményekkel járhat, ha a biológiai nemek és a gyökereket biztosító családok területén nyitják meg a „modernizáció” csapját.

Képünk forrása: Politico.eu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!