A középkori Esztergomban helyett kaptak a szkíta ősök is
– A Magyar Királyság egyik kiemelkedő városa Esztergom volt, de mi is adta a település jelentőségét?
– Esztergom szerepét több, egymással szerencsésen összekapcsolódó tényező biztosította. Egyrészt a Várhegyen volt található a magyar egyház központja, másrészt még élt Esztergom régi fénye is, amikor királyi főváros volt, királyi lakhellyel, pénzverő kamarával. A 15. században még a királyi ötvösök egy része is dolgozott a városban.
Földrajzilag is szerencsés helyzetben volt a város: a Dunán átkelő, a Szepességen keresztül Lengyelországba vezető út is az esztergomi réven vezetett át.
A Duna zúgói miatt a kereskedők itt rakták újból hajóra az áruikat. Ebből adódott, hogy hamar jelentős kereskedelmi csomóponttá vált. Ráadásul Esztergomnak árumegállító joga is volt. Azaz a Dunán érkező kereskedőknek muszáj volt itt eladásra felkínálniuk az áruikat. A szőlőművelés sem volt elhanyagolható a korban. Ezek a körülmények együttesen biztosították Esztergom jelentőségét a térségben. 
– Akkor a 16. századra Esztergom az egyik legpompásabb városunk lehetett?
– Nem egészen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 15. századra Esztergom gazdaságilag már hanyatló képet mutatott. A város területe is arról árulkodott, hogy idehaza sem számított már igazán nagy városnak.
A királyi város fallal körülvett területe mindösszesen 32 hektár volt.
Ekkor Buda területe 111, Nagyszebenné pedig 79 hektár volt. Mérete szerint Esztergom csupán csak a tizenharmadik legnagyobb város lehetett. Lakossága pedig mintegy 2000 főt tehetett ki, míg az igazán nagy városok, mint például Buda, Pest, Szeben, Fehérvár, Kolozsvár lakossága 10 000 vagy azt meghaladó számú volt.
– Hogyan nézhetett ki a város 500 évvel ezelőtt?
– Az épületek nagyszámú pusztulása miatt erre igen nehéz választ adni. Annyi bizonyos, hogy még a 12-13. században a mai Esztergom területén 15-16 kisebb település állt. Ezek önálló településképpel, önálló jogállással stb. rendelkeztek. A 15. század végére ezen települések nagyobb része jogilag beolvadt a három nagyobb központba.
– Melyek voltak ezek?
– Az egyik a királyi város volt, a másik Szentgyörgymező, illetve a Víziváros. Talán ide tartozott a Szent Tamás-hegy is, ami fizikailag azonban elkülönült a város többi részétől. Ha valaki akkor Esztergom felé közeledett, először a külvárosokat látta meg: azaz falusias településeket, lassan elfogyó házakkal, még álló templomokkal. Aztán a város magjához közeledve egyre sűrűbb volt a beépítés, végül pedig megláthatta a királyi város falait, melyeket minden oldalról a csatolt települések házai kísértek. Rájuk nézett a Szent Tamás-hegy, településeivel, káptalani templomával és a Tabánnal. 
– Mi állt a városkapun belül?
– Négy nagy városrészt találhatott a látogató: a magyarok, a németek és az olaszok (latinusok) városrészét, illetve a zsidó negyedet. A negyedeknek nem volt látható határvonala, de a stílus, a lakosok által beszélt nyelvek, a szokások és a rítusok alapján könnyen meg lehetett különböztetni őket.
Minden népcsoportnak és minden felekezetnek volt temploma, illetve zsinagógája.
A domonkosok és a ferencesek rendházzal is rendelkeztek. Ide, a „belvárosi” ferences templomba temették el IV. Béla királyunkat, feleségét és fiát is. Az oklevelek szerint legalább két ispotály – kórház-zarándokház és szegényház – is volt a városban. Egy forrásunk 1279-ből tudósít arról, hogy Kopasz Péter fogadós a királyi városban működtette kocsmáját.
– Esztergom középkori pecsétjében megjelenik egy óriási épület. Mi lehetett ez?
– Az nem lehetett más, mint az úgynevezett Szennye-palota, a királyi kamaragróf – a pénzverő kamara – háza. A monumentális, többemeletes épület valahol a főtér nyugati oldalán, a mai bíróság épülete környékén állhatott, de a pontos helyét nem ismerjük. A középkori Esztergom egy másik kiemelkedő épülete a Szent Lőrinc-plébániatemplom lehetett. 
– Vitéz János érseksége alatt milyen épületeket emeltek?
– Esztergom esetében ketté kell választani a várost és magát a Várhegyet. A város nagy része ugyan az érsekség birtokában volt, de az nem jelentette azt, hogy beruházási célpontként tekintettek rá. Minden bizonnyal voltak kisebb építkezések, azonban a város épületállományának nagy része a polgárok kezében volt.
Azaz a korszak építkezéseit a polgárok fizették, ezért sajnálatosan írott forrás nem is maradt fenn róluk.
– A Várhegyen más a helyzet?
– Igen, itt több forrás maradt ránk. A 15. századi érseki palotában épült fel a csillagvizsgáló a Fehér-torony tetején. A déli palotaszárny földszintjén elkészült a három részből álló fürdő, a század folyamán befejeződött a nagyterem kibővítése és újra díszítése.
Ez volt a reprezentációs helyiség, amelynek a mennyezetére a szkíta ősök és a magyar királyok portréit festették meg.
A mennyezet aranyozott dongaboltozat volt, a királyok és fejedelmek az oldalfalon, az ablakok közé voltak felfestve. Valamikor ebben az időszakban festették ki a Studiolót a híres erényfreskókkal. 
A palota nyugati, dunai oldalát Vitéz János érsek kettős függőkerttel ékesítette. A Szent Adalbert-székesegyházban 1449–1453 között Széchy Dénes jelentős renoválásokat végzett, végül újra felszentelte az egyházat. Vitéz János a tetőszerkezetét építtette át és mázas tetőcserepekkel fedette le a székesegyházat. Ugyanő az épület északi oldalára emeletes könyvtárat építtetett. 1506-1507-re készült el a reneszánsz Bakócz-kápolna.
Tóth Gábor
