Amikor Teréz anya megváratta II. János Pált

Teréz

A történet rámutat, mitől lesznek szentek a szentek.

Teréz anya és II. János Pál gyakran találkoztak egymással. Egy alkalommal azonban az apáca alaposan megváratta a Szentatyát. A pápa Új-Delhiben tett látogatása alkalmából találkozott India legjelentősebb egyházi méltóságaival, valamint az akkor már idős, de még mindig aktív Teréz anyával.

Az idős nővér épp úton volt a találkozóra, amikor az őt szállító autó ablakából megpillantott egy leprást az út szélén. Azonnal kérte a sofőrt, hogy álljanak meg. Kiszállt, odament a lepráshoz és elkezdte ápolni. Sokáig beszélgetett vele Isten szeretetéről, és erőt adott neki. Mikor ismét elindultak, már jócskán késésben voltak a pápa fogadásáról.

Amint megérkezett, Teréz anyát számonkérték az indiai bíborosok, amiért megváratta Krisztus követét. Ő erre csak annyit válaszolt:

„Igen, tudom, de útközben találkoztam Krisztussal.”

Forrás: Aleteia

Kiemelt képünk forrása a Wikipedia.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!