Városháza-ügy – Karácsony megmondta, mit vizsgálhatnak

A vizsgálóbizottság feladata az, hogy a Városháza és a fővárosi önkormányzat más ingatlanjainak hasznosításával összefüggő állításokat tartalmazó, nemrégiben nyilvánosságra került hangfelvételekkel összefüggésben vizsgálatot folytasson le.

A testületnek meg kell vizsgálnia a hangfelvételeken elhangzott állítások valóságtartalmát, a készítés, továbbá a nyilvánosságra kerülés körülményeit, különösen figyelemmel a jövő évi országgyűlési „választásba való esetleges idegen beavatkozás lehetőségére”.

A vizsgálóbizottság feltárja a Városháza fejlesztésével összefüggésben készített döntés-előkészítő tanulmány megrendelésének és megtárgyalásának mikéntjét és tartalmát, valamint azt, hogy született-e döntés a fővárosi önkormányzat bármely szervénél a városháza épületének értékesítésére.

A testületnek meg kell vizsgálnia, hogy a hangfelvételeken emlegetett Berki Zsolt találkozott-e a városvezetés bármely tagjával és mi volt az esetleges találkozó eredménye. Továbbá a főváros tulajdonában álló ingatlanok értékesítésével összefüggésben mely esetekben tekinthette meg az adott ingatlant, illetve járt-e el érdeklődő vagy pályázó érdekében. A bizottságnak fel kell tárnia azt is, hogy a nyilvánosságra került hangfelvételeken a sajtó által azonosított Gansperger Gyulát milyen viszony fűzi a Fideszhez.


Hirdetés

Meg kell vizsgálniuk azt is, hogy a hangfelvételek készítésének és nyilvánosságra hozatalának módja milyen egyezést mutat „az orosz típusú dezinformációs kampányokkal”.

A héttagú vizsgálóbizottság elnöke Kovács Péter XVI. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP), mellette a testületnek még két frakciótársa is tagja. A testületnek a decemberi rendes ülésen kell beszámolnia.

Láng Zsolt eredeti javaslata szerint a testület feladata az lett volna, hogy feltárja a Városháza épületének hasznosításával kapcsolatos tanulmány megrendelésének és elkészítésének körülményeit, valamint a tanulmánnyal kapcsolatos döntések vizsgálta, a döntéshozók beazonosítása, valamint a sajtóban megjelent hangfelvételekkel kapcsolatos kérdések tisztázása. A vizsgálóbizottságnak a javaslat szerint jövő májusig kellett volna jelentést tennie.

Karácsony Gergely főpolgármester megérkezik a Fővárosi Közgyűlés ülésére a Városházán 2021. november 24-én. Balról Számadó Tamás főjegyző, mellette Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes. MTI/Szigetváry Zsolt

Karácsony Gergely arról beszélt, politikatörténeti jelentőségű döntésre készül a közgyűlés, amikor olyan ügyben állít fel vizsgálóbizottságot, „amely nem történt meg”. Kiemelte: nem szeretnék azt a látszatot kelteni, hogy bármi félnivalójuk lenne, ezért állnak a vizsgálat elé. Nem volt olyan döntés, amely a város érdekével ellentétes lenne – szögezte le. A főpolgármester hangsúlyozta, a Városháza nem eladó, a városvezetés tavaly év végén foglalkozott a Városháza hosszú távú fejlesztési koncepciójával, és kizárt minden olyan fejlesztési opciót, amely a Városháza értékesítését indítványozta volna, sőt annak fejlesztéséről döntött.

Mint mondta, szerinte az ügy, amivel szemben állnak, a Nemzeti Együttműködés Rendszere és az orosz titkosszolgálat beavatkozása a választási kampányba.

Magyarország leggazdagabb, orosz hátterű családja, a Rahimkulov-család tett úgy, mintha meg akarta volna venni a Városházát, ezért titkos „kamutárgyalást” kezdeményezett. Az ott elhangzottakat rögzítették és összevágva nyilvánosságra hozták, amiből a kormánypárt és a lakájmédia azt a következtetést vonta le, hogy el akarják adni az épületet – sorolta.

Láng Zsolt arról beszélt, hogy a főpolgármester „riogathat” az orosz titkosszolgálattal, marslakókkal, űrlényekkel, de lassan már a szavát sem lehet elhinni, önmagával keveredik ellentmondásokba. Hangsúlyozta: bűnszövetség gyanúja merül fel, amire fényt kell deríteni.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP-frakció frakcióvezetője felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2021. november 24-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Láng Zsolt szerint „vérlázító”, hogy Karácsony Gergely módosító indítványában konkrétan meghatározta, miket vizsgálhat a bizottság: vizsgálhatja például Gansperger Gyula viszonyát a Fideszhez, de nem vizsgálhatják Bajnai Gordon volt kormányfőt, aki szerint jutalékrendszer működik a fővárosban. Sérelmezte, hogy nem folytathat a bizottság általános feltáró vizsgálatot.

Kifogásolta az idő rövidségét is, szerinte lehetetlen ilyen rövid idő alatt normális vizsgálatot folytatni és rákérdezett, esetleg „megvan-e már a jelentés is”. Láng Zsolt jelezte, nem tartja korrektnek a főpolgármesteri módosító indítványt, de azért, hogy felállhasson a testület, támogatják azt.

Karácsony Gergely jelezte, december 15-én lesz a következő közgyűlés, a bizottságnak addig „feszes munkát kell végeznie” és mindent meg kell tenni a történtek kivizsgálására, ehhez a főváros minden információt és szerződést a testület és a nyilvánosság rendelkezésre fog bocsátani. Ha meg akarjuk érteni az ügyet, más kérdéseket is fel kell tenni – jegyezte meg. A főpolgármester elmondta azt is, a következő közgyűlésen értékeli fogják a bizottság munkáját és ha szükséges, meghosszabbítják a mandátumát.

A közgyűlési ülés kezdetén aktivisták egy molinót tartottak fel, amelyre az volt írva: „Eladó a Városháza! Az Ön ingatlanközvetítője: Karácsony Gergely”.

A hallgatóság székein szórólapokat helyeztek el, ezeken a Városháza és Karácsony Gergely fényképe szerepelt, és azt írták rá, hogy „ez a ház eladó”, ingatlanosként pedig Karácsony Gergely jelölték meg.

 

(MTI)

A Városháza-ügy felvezetés Karácsony kirúgásához

 

Karácsony Gergely fogalmatlan vagy törvénysértő

 

A baloldal lenézi a választókat

Kiemelt képünkön a Fővárosi Közgyűlés ülése látható a Városházán 2021. november 24-én. MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb