Kimarad Rowling a jublieumi Harry Potter-filmből

Csonka jubileum

Húsz évvel ezelőtt mutatták be a Harry Potter és a Bölcsek köve című filmet. A mozinak köszönhetően vált pillanatok alatt szupersztárrá Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson. Ennek kapcsán jelentette be még november 16-án a Warner Bros, hogy a három sztár valamint a sorozatok valamennyi kiemelkedő mellékszereplője visszautazik Roxfortba. Január elején debütál ugyanis a film készítését bemutató Harry Potter 20. évfordulója: Vissza Roxfortba című műsora – írja az RT oldala.

A produkcióban résztvevők listájáról azonban feltűnően hiányzik a szerző, J. K. Rowling neve. Ahogyan a Warner Bros sajtóközleménye, úgy Emma Watson hosszúra nyúlt Instagram-posztja sem tesz említést az íróról.

Annak ellenére, hogy akad olyan Harry Potter-szereplő, aki az írónak köszöni sikerét.

A szerző távollétét még PR-csapata sem kommentálta, a Hollywood Reporter pedig azt állította, hogy Rowling archív felvételeken fog csak szerepelni a műsorban.


Hirdetés
Vajon miért marad távol Rowling?

Az online kommentátorok azonnal Rowlingnak a transznemű aktivistákkal folytatott összecsapásait jelölték meg, mint kizáró okot. A magát egyébként feministának valló Rowling ellen többször emelték fel szavukat a genderideológia progresszív hangadói. Így például nem tetszett nekik az, amikor nemtetszését fejezte ki a nemileg semleges nyelvezettel kapcsolatban, mondván az eltörli a „nem” és ezzel a „nőiesség” fogalmát; de az sem emelt népszerűségén, amikor a gendersemleges mosdók kialakítása ellen emelt szót, azt állítva, hogy a nők kevésbé lesznek biztonságban, ha a férfiakat is beengedik a női mosdókba.

A szerző nemi kérdésekben tett kijelentései heves visszhangot váltottak ki az LMBT-szervezetek részéről: többször halállal és nemi erőszakkal is megfenyegették a genderideológia legbuzgóbb tagjai; de még Daniel Radcliffe és Emma Watson is felszólalt tavaly Rowing kijelentései ellen.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Emma Watson (@emmawatson) által megosztott bejegyzés

 

„A transz emberek azok, akiknek mondják magukat, és megérdemlik, hogy éljék az életüket anélkül, hogy állandóan megkérdőjelezik őket, vagy azt mondanák, hogy nem azok, akiknek mondják magukat” – mondta Watson.

Rowling többször is kijelentette, hogy ellenzi a transzellenes diszkriminációt, de nem változtat a „nem” fogalommal kapcsolatos álláspontján.

„Nem vagyok hajlandó meghajolni egy olyan mozgalom előtt, amelyről úgy gondolom, hogy kimutatható kárt okoz. Hiszen meg akarja szüntetni a »nő« politikai és biológiai kategóriáját, és védelmet biztosít a nőket így kihasználóknak”

– írta egy tavalyi bejegyzésében a szerző.

Napokkal ezelőtt a Vasárnap.hu is beszámolt róla, hogy olasz LMBTQ-közösségek zúgolódtak az író és a népszerű filmsorozat vetítése ellen. A húszéves jubileum alkalmából ugyanis műsorra tűzik a Harry Potter és a bölcsek köve című első részt decemberben az olasz mozikban. A rajongók nagy öröme mellett az LMBTQ-közösségek a film ellen emelték fel szavukat. Közösségi oldalaikon bojkottra hívják fel a figyelmet, és kérik, hogy senki ne vegyen részt a vetítéseken.

Forrás: RT, Vasárnap.hu

Kiemelt képünkön: J. K. Rowling (Kép forrása: J. K. Rowling Facebook-oldala)

'Fel a tetejéhez' gomb