A saját bőrünk a tétje a jövő évi választásnak

Az orbáni tételmondatot ugyanis könnyű a gyakorlat nyelvére lefordítani és nem is kell hozzá messzire visszamenni az időben. A napokban fagyasztotta be ugyanis 480 forinton az üzemanyagok árát a kormány, gátat szabva ezzel annak az árrobbanásnak, amelyet Nyugat-Európában látunk. Persze, lehet azt mondani, hogy majdnem mindegy, hogy 520 vagy 480 forintot fizetünk literenként, de ez egyáltalán nincs így. Egyrészt azért, mert fogalmunk sincs arról, hogy hol az árnövekedés vége, és korábban elemzők már arról beszéltek, hogy rögzített tarifa nélkül a 600 forintos literenkénti ár sem elképzelhetetlen. Másrészt közeleg a karácsony, amikor az ország nagy része útra kel, hogy meglátogassa szeretteit, nem is beszélve az ünnep előtti készülődésről. Sokan több száz vagy akár ezer kilométert utaznak ilyenkor autóval, és

nekik egyáltalán nem mindegy, hogy mennyibe kerül az üzemanyag. Mert lehet, hogy egyes kényelmes ellenzéki irodákból ezt nehéz látni, de ebben az időszakban sok családnak pár tízezer forint is óriási segítség.

Ahogyan még ennél is nagyobb segítség az a több százezer forint, amelyet a rezsicsökkentés hagy minden magyar ember zsebében. A hatósági ár ugyanis nem nézi, hogy ki a jobboldali és ki a baloldali szavazó, azzal mindenki egyaránt jól jár. És most, amikor Európa-szerte a tél küszöbén egyre csak növekszik a gáz ára, el sem tudjuk képzelni, hogy mekkora egzisztenciális biztonságot jelent az összes magyar családnak, hogy kalkulálni tud azzal, hogy mennyibe kerül majd a fűtése.

Talán Orbán Viktor sem gondolta, mikor meglépte a rezsicsökkentést, hogy a tervezettnél is nagyobb jelentősége lesz a döntésnek 7-8 évvel később.

Kicsit ahhoz hasonlítható ez, mint amikor a svájci jegybank a frank árfolyamát egekbe lökő döntése előtt néhány héttel forintosították az összes devizahitelt, több tízezer családot megmentve ezzel a létbizonytalanságtól.

A sor azonban itt nem ér véget. Az Orbán-kormány egyik legnagyobb vívmányával, a családtámogatási rendszerrel is jól jár ugyanis bal- és jobboldali egyaránt, erről azt hiszem Jakab Péter tudna a legtöbbet mesélni. Ahogyan mindenki csak nyer a magasabb fizetésekkel, a 13. havi nyugdíj visszaépítésével és az egykulcsos személyi jövedelemadóval.

A polgári kormánynak ugyanis egyetlen dolog számít: hogy a középosztály – attól függetlenül, hogy kire szavaz – előrébb jusson és építse az országot.

Ez a nem négy évben, hanem távlatokban gondolkodás az, ami végtelenül hiányzik a magyar politikai élet bal oldaláról és ez az, ami miatt a polgári kormánynak háromszor is kétharmaddal szavaztak bizalmat az emberek.

Mit kínál ezzel szemben a baloldal? Az átnevelést. Valamilyen, most már 100 éve működő reflexnek köszönhetően a progresszívek képviselői folyamatosan azt gondolják, hogy ismerik a tökéletes ember prototípusát, és megpróbálják az általuk elképzelt vízióhoz igazítani a társadalmat. Az elmúlt 100 évben persze – nem csak Magyarországon – számtalanszor kiderült, hogy az emberek ebből nem kérnek, ők mégsem adják fel, így újra és újra ezzel próbálkoznak. Márki-Zay Péter pedig nap mint nap tanúbizonyságot is tesz erről. Kritizálja a hatósági benzinárat, a rezsicsökkentés ellen és a migráció mellett érvel. A baloldali sajtó pedig felzárkózik hozzá, amikor a maximált árak miatt a benzinkutak profitját félti. És nem maradnak el a baloldal szakértői sem, akik például évek óta magyarázzák az egykulcsos adórendszer igazságtalanságát.

De hogyan is lehetne igazságtalan egy olyan rendszer, amelyben mindenkinek a fizetése ugyanakkora hányadát kell beadnia a közösbe? Nem mindenkinek ugyanannyit, hanem ugyanakkora hányadát. Aki 200 ezret keres, annak 30 ezer forintot, aki 2 milliót, annak 300 ezret. 

Sajnos azonban nem kell a baloldali kritikákban és Márki-Zay Péter mondataiban elvesznünk ahhoz, hogy tudjuk, mi vár ránk, ha a baloldal kerül hatalomra. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon ugyanis remek ízelítőt adtak ebből 2006 és 2010 között. Megnyirbált családtámogatásokat, megszüntetett 13. havi nyugdíjat, egekben lévő energiaárakat, magas adókat és kiárusított állami vagyont hagytak maguk mögött. A polgári kormánynak 11 év kellett hozzá, hogy rendbe tegye 8, de főleg a 2006 és 2010 közötti 4 év rombolását. Nincs még 4, majd 11 évünk ugyanerre.