A lányomnak mondom, hogy a menyem is értse

Az orosz katonai tárca vezetője arra reagált, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter hétfőn azzal vádolta meg Oroszországot, hogy „felelőtlen” rakétateszttel veszélyeztette a Nemzetközi Űrállomás űrhajósainak életét, valamint hogy az űrelhárító fegyverek fejlesztésével veszélyezteti a hadászati stabilitást és fenyegetést jelent más országok számára.

Az amerikai űrparancsnokság szerint a hétfőn végrehajtott rakétateszt következtében több mint 1500, nyomon követhető, alacsony Föld-körüli pályán keringő törmelék keletkezett.

Ezek feltehetően több százezer kisebb szilánkra fognak szétesni és évekig, ha nem évtizedekig fognak keringeni a Föld körül, kockázatot jelentve a személyzettel végrehajtott űrkutatási tevékenységre, valamint számos ország műholdjára.

Az orosz védelmi minisztérium, még a Sojgu-nyilatkozatot megelőzően, kedden nyilatkozatot adott ki, amely szerint egy tesztelés során használaton kívüli orosz űrszerkezetet semmisítettek meg.


Hirdetés

A tárca közölte, hogy tervezett tevékenységet folytatott az orosz védelmi képesség megerősítése érdekében. Egyúttal azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy új űrstratégiájának fő célja az „átfogó katonai előny megteremtése” ezen a területen.

A moszkvai katonai tárca a miniszteréhez hasonlóan az űrállomásra és legénységére veszélytelennek nevezte a keletkezett törmeléket és rámutatott, hogy a főbb műholddarabokat regisztrálták a nemzeti űrellenőrzési rendszer fő katalógusába, és azonnal megkezdték a megsemmisülésükig tartó nyomon követésüket.

A minisztérium emlékeztetett rá, hogy korábban hasonló kísérletet az Egyesült Államok, Kína és India is végrehajtott a világűrben.

Az orosz védelmi minisztérium kedd este kiadott egy második közleményt is, amelynek értelmében a megsemmisített műhold darabjai nem veszélyeztetik az űrállomást, mert utóbbi 40-60 kilométerrel alacsonyabban kering. A tárca szerint a szakemberei egy, a világűrben kialakult helyzetet vizualizáló szoftverrendszer segítségével, valós adatok alapján modellezték a korábban megfigyelt és az újonnan észlelt űrobjektumok mozgását követő űreszközök és a Nemzetközi Űrállomás segítségével. Megállapították, hogy a videófelvételen jól látható: az objektumok különböző síkon, különböző dőlésszögű pályákon mozognak.

„A műholddarabok keletkezésük óta nem jelentenek veszélyt a Nemzetközi Űrállomásra. A kijelentések, amelyek szerint a Nemzetközi Űrállomás állítólag kockázatoknak van kitéve, nem felelnek meg a valóságnak” – hangsúlyozta a minisztérium.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak ahelyett, hogy megalapozatlan vádakat fogalmaz meg Oroszországgal szemben, tárgyalóasztalhoz kellene ülnie, és konkrétan kifejtenie aggályait azzal az orosz-kínai kezdeményezéssel szemben, hogy dolgozzanak ki egy olyan szerződést, amely elejét venné a fegyverkezési versenynek a világűrben. Rámutatott, hogy Washington ehelyett egyetemes normák kidolgozását szorgalmazza a világűr felhasználására vonatkozóan, miközben 2020-ban létrehozta űrparancsnokságát és katonai fölényre törekszik ezen a területen.

Lavrov szerint a Pentagon már korábban is kipróbált Föld körüli pályán oda feljuttatott csapásmérő katonai eszközöket, beleértve a rakétavédelmi rendszer elemeit, anélkül, hogy erre előzetesen figyelmeztetett volna másokat.

Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezzel kapcsolatban többször is azt hangsúlyozta: merőben megváltoztatja a biztonsági helyzetet, ha egyes országok felett állandóan csapásmérő eszközöket fognak elhelyezni.

 

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Alekszandr Vasziljevics Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője részt vesz a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) találkozóján Dushanbéban 2021. szeptember 15-én. MTI/EPA/orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

'Fel a tetejéhez' gomb