Döntő pillanat – hadgyakorlatot tart Lettország

Előre be nem jelentett hadgyakorlatot kezdett Lettország a hétvégén Fehéroroszországgal közös határszakaszának délkeleti részén. Artis Pabriks lett védelmi miniszter a balti állam közszolgálati televíziójának nyilatkozva vasárnap elmondta, hogy a The Decisive Point (Döntő pillanat) fedőnevű manőveren nagyjából háromezer hivatásos katona és önkéntes vesz részt.

„Utasítást adtam hadgyakorlat végrehajtására a latgalei régióban, hogy fehérorosz kollégáink, ha egyáltalán lehet így nevezni őket, tudják, mindez nem véletlenszerűen történik” – hangsúlyozta Pabriks.

A tárcavezető egyben nem zárta ki az észak-atlanti szerződés 4. cikkelyének alkalmazását a migrációs válsággal összefüggésben, miszerint a megállapodásban részes felek tanácskozni fognak egymással, valahányszor bármelyi­kük véleménye szerint egyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

A rigai védelmi tárca szóvivőjének közleménye szerint a december 12-ig tartó manőveren a különböző alakulatok és parancsnoki struktúrák közti nagyszabású együttműködést, illetve a logisztikai teendők összehangolását és a csapatmozgást fogják gyakorolni.

Az illetékes a Leta lett hírügynökségnek elmondta, hogy a manőverről értesítették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), amelynek tagjai közt ott van Oroszország és Fehéroroszország is.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából. Augusztus 10. óta a lett határőrség 2273 illegális határátlépést hiúsított meg, és 414 embert vett őrizetbe. A rigai vezetés rendkívüli állapotot vezetett be augusztus 11-én a határtérségben, amit november 10-én 2022. február 10-i hatállyal meghosszabbítottak.

A múlt hét óta a helyzet jelentősen elmérgesedett az érintett államok határán.

A fehérorosz oldalon migránsok ezrei vertek tábort az erdőségekben, miközben a hőmérséklet a fagypont körüli értékre csökkent. Az utóbbi napokban ismételten megpróbáltak áttörni a határkerítésen, hogy illegálisan uniós területre juthassanak. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsok határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni.

Csehország kész segítséget nyújtani Lengyelországnak

Csehország kiáll Lengyelország mellett, és kész segítséget nyújtani neki a Fehéroroszággal közös határán kialakult migránsválság rendezésében – közölte Jakub Kulhanek cseh külügyminiszter lengyel hivatali partnerével, Zbigniew Rauval folytatott beszélgetését követően Twitter-oldalán.

„Megvitattuk a lengyel-fehérorosz határon kialakult súlyos helyzetet. Szolidaritásunkról biztosítottam Lengyelországot, és ismételten jeleztem, hogy készek vagyunk bilaterális segítséget nyújtani, ha a szükség úgy hozná” – írta Kulhanek mikroblogján.

A cseh diplomácia vezetője hozzátette, hogy a helyzetet behatóbban megvitatják hétfőn az uniós külügyminiszterekkel, a többi között a visegrádi négyek többi országa, így Magyarország és Szlovákia külügyi tárcavezetőivel is.

 

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön litván katonák a fehérorosz határ térségében járőröznek a fővárostól, Vilniustól mintegy 160 kilométerre délre fekvő Jaskonys falu közelében 2021. november 13-án. Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország felől. MTI/AP/Mindaugas Kulbis

Iratkozzon fel hírlevelünkre