Piros, fehér, zöld színbe öltözött a Budapesti Multifunkcionális Aréna

December közepén adják át a Budapesti Multifunkcionális Arénát, mondta a létesítmény hétfő esti külső fénypróbáján Bardóczy Gábor, a januári férfi kézilabda Európa-bajnokság kormánybiztosa.

„Amikor a Magyar Kézilabda Szövetség 2018 nyarán Szlovákiával közösen elnyerte az Európa-bajnokság rendezési jogát, csak reménykedtünk benne, hogy 2021-ben majd itt állhatunk egy vadonatúj, modern multifunkcionális csarnok mellett, amelyben megrendezhetjük az Európa-bajnokság egyik csoportját, illetve további mérkőzéseit, most pedig egy újabb lépést tettünk afelé, hogy januárban megnyithassunk a kontinenstornát”

– mondta az eseményen Bardóczy.

Miközben a létesítmény – egyedülálló külső világítása révén – piros, fehér és zöld színbe öltözött, a kormánybiztos elmondta, hogy a csarnokot december közepén adják át. Reményét fejezte ki, hogy januárban minél többen szurkolhatnak a helyszínen a magyar válogatottnak, amely története során először léphet pályára hazai környezetben világversenyen.

A 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokság egyik helyszíne, a Budapest-Népliget autóbusz-pályaudvar szomszédságában épülő, átadás előtt álló Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnok fénypróbája 2021. november 8-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Az 50 ezer négyzetméter alapterületű, 20 022 fős befogadóképességű népligeti létesítmény építése két évvel ezelőtt kezdődött. A külső fényekért 2800 világítótest, 3300 méter hosszú ledcsík és egy 700 négyzetméter felületű kivetítő felelős.

A 24 csapatos kontinenstornán január 13. és 30. között 65 mérkőzést játszanak Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Kassán és Pozsonyban. A magyar válogatott a B csoportban 13-án 20.30-tól Hollandiával, 16-án 18 órától Portugáliával játszik. Majd 18-án 18 órától Izlanddal találkozik az új budapesti csarnokban. Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe. Az új aréna az egyik középdöntő-csoportnak, majd az elődöntőknek, a döntőnek és a helyosztóknak is otthont ad.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Iratkozzon fel hírlevelünkre