Pesty: Összegyűlt az egymillió

A közlemény szerint múlt szerdán érvényesítették a mintegy 774 ezer magyarországi aláírást a székely petícióként is ismert, nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezéshez. Ezzel összegyűlt a szükséges egymillió aláírás és a megfelelő számú aláírást benyújtó hét uniós ország – írta.

A székelyek európai uniós aláírásgyűjtését siker koronázta – fogalmazott.

Az európai polgári kezdeményezés jogintézménye lehetővé teszi, hogy az EU állampolgárai közvetlenül felkérjék az Európai Bizottságot, terjesszen elő jogalkotási javaslatot a hatáskörébe tartozó területen. A polgári kezdeményezést a 27 uniós tagország közül legalább hétből származó, legkevesebb 1 millió uniós polgárnak kell aláírásával támogatnia. A hét tagállam mindegyikében össze kell gyűjteni az adott országra vonatkozó minimálisan szükséges számú aláírást.

Pesty László közölte: Romániában 271 ezer, Spanyolországban 48 ezer, Szlovákiában 27 ezer, Belgiumban 16 ezer, Írországban és Litvániában 11-11 ezer aláírás gyűlt össze. Lettország, Szlovénia és Svédország nem ismeri el az ottani eredményt, a horvát bizottság pedig még számol – tette hozzá.


Hirdetés

A kampányfőnök kitért arra: az unió kilenc év alatt 85 polgári kezdeményezésnek engedélyezte, hogy elindulhasson, ebből hét lett sikeres, köztük a székely petíció.

Jelezte: az unió hamarosan, talán egy éven belül érdemben foglalkozni fog a székely kezdeményezéssel. „Az első két csatát megnyertük, de a háborút még nem” – fogalmazott Pesty László, megjegyezve: a Gerilla.hu csapata kétirányú munkát folytat. Egyrészt 11 tagú jogászcsapatuk felkészül „az összes elképzelhető brüsszeli felvetésre, kifogásra, és esetleges akadékoskodásra”; a jogtechnika síkján kidolgozzák leendő válaszaikat. Másrészt 14 hónapja építik az egész kontinensen a politikai lobbikapcsolatokat, hogy a formális és informális segítség majd Brüsszelben mellettük álljon. De segítőik nemcsak az Európai Unió (EU) őshonos etnikai kisebbségei köréből kerülnek ki: némely nagyhatalmak is jelezték szimpátiájukat és támogatásukat – fűzte hozzá.

Pesty László a kezdeményezésről korábban azt mondta, célja, hogy az EU központi szervei kiemelt figyelemmel kezeljék a nemzeti régiókat, az őshonos nemzeti kisebbségeket, továbbá az őshonos kisebbségek közvetlenül is részesülhessenek a kohéziós forrásokból nyelvük, kultúrájuk megőrzéséért.

Több mint 25 őshonos nemzeti kisebbség él az uniós tagállamokban – tette hozzá.

A nemzeti régiók védelmét célzó európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése 2019. május 7-én indult; határidejét a koronavírus-járványra tekintettel az Európai Bizottság többször meghosszabbította, a végső határidő 2021. május 7. lett.

 

(MTI)

„Hiszem, hogy a 21. századi székely történelem emlékezni fog erre a napra”

 

Nemzeti régiók védelme – ma még folyik a kampány

 

„Hiszem, hogy a 21. századi székely történelem emlékezni fog erre a napra”

Kiemelt képünkön résztvevők láthatók a Székelyföld autonómiájának napja alkalmából tartott anyaországi központi rendezvényen a fővárosi Hősök terén 2021. október 31-én. MTI/Szigetváry Zsolt

'Fel a tetejéhez' gomb